Madonna megint tarolt. Az 58 éves popdíva metszőn őszinte beszéde
Madonna pénteken vette át a Billboard Év Nője a Zeneiparban díját, majd olyan köszönőbeszédet mondott, ami valószínűleg nyomot hagy a világban.
„Itt állok előttetek, lábtörlőként. Akarom mondani, női előadóként. Köszönöm, hogy méltányoltátok, amiért 34 éven keresztül képes voltam folytatni a karrieremet minden kirívó nőgyűlölet, szexizmus, az állandó zaklatás és könyörtelen erőszak ellenére. Amikor kezdtem, még nem volt internet, így a szemembe kellett ezeket mondaniuk. Nagyon kevés embert kellett visszaoltanom, az egy egyszerűbb világ volt. Amikor először New Yorkba költöztem, még tinédzser voltam. 1979-et írtunk, és New York nagyon félelmetes hely volt. Az első évben fegyvert fogtak rám, a torkomnak kést szorítva erőszakoltak meg egy háztetőn, és olyan sokszor törtek be a lakásomba és raboltak ki, hogy már inkább be sem zártam az ajtót. A következő években szinte az összes barátomat elvitte az AIDS, kábítószerek vagy lövöldözés. El tudjátok képzelni, hogy ezek a nem várt események nemcsak abban segítettek, hogy azzá a merész nővé váljak, aki most előttetek áll, hanem arra is emlékeztettek, hogy sebezhető vagyok, és ebben az életben nincs igazi biztonság, csak a magadba vetett hit. És hogy nem én birtoklom a tehetségemet, nem birtoklok semmit, minden, amim van, Isten ajándéka. És még a legelbaszottabb dolog, ami történt velem, az is egy ajándék volt, hogy megtanítson valamire és még erősebbé tegyen. Az Év Nője díját vehetem át, így megkérdeztem magamtól, mit tudok elmondani arról, milyen nőként a zeneiparban, mit tudok elmondani arról, milyen nőnek lenni? Amikor elkezdtem dalokat írni, nem gondolkodtam genderspecifikus módon, nem gondolkodtam a feminizmusról. Csak művész akartam lenni. Természetesen inspirált Dabbie Harry, Crissie Hynde és Aretha Frenklin.  De az igazi múzsám David Bowie volt. Ő a férfi és női szellemet is megtestesítette, és ez nekem meg is felelt. Elhitette velem, hogy nincsenek szabályok. De tévedtem. Akkor nincsenek szabályok, ha fiú vagy. Ha lány vagy, a játékot kell játszanod. Hogy mi ez a játék? Az megengedett, hogy szép legyél és aranyos és szexi, de ne viselkedj túl okosan. Ne legyen véleményed, legalábbis ne olyan, ami kilóg a status quo diktálta sorból. Az megengedett, hogy a férfiak tárgyiasítsanak és hogy kurvának öltözz, de nem uralhatod a saját kurvaságodat. És ne, ismétlem, ne oszd meg a saját szexuális fantáziáidat a világgal! Legyél olyan, amilyennek a férfiak szeretnék, hogy legyél, de ami még fontosabb, legyél olyan, ami a nőknek még kényelmes, ha más férfiak közé mész. És végül, ne öregedj, mert öregedni bűn. Kritizálni fognak, rágalmazni fognak, és minden bizonnyal nem fognak játszani a rádióban. Amikor híres lettem, meztelen fotókat publikált rólam a Playboy és a Penthouse magazin. A fotók akkor készültek, amikor még művészeti iskolákban álltam modellt, hogy pénzt keressek. Nem voltak túl szexik, sőt elég unottnak néztem ki rajtuk. Az is voltam. De elvárták tőlem, hogy szégyelljem magam, amikor ezek a fotók kijöttek. És én nem tettem, ez pedig zavarba ejtette az embereket. Végül békén hagytak, mert hozzámentem Sean Pennhez. És nemcsak azért, mert [Sean] seggbe lőtt volna érte, hanem azért, mert kivontak a piacról, szóval egy darabig nem tűntem fenyegetésnek. Évekkel később, elváltan és egyedülállóként – bocs, Sean – elkészítettem az Erotika lemezt és megjelent a Sex című könyvem. Emlékszem, az újságok és magazinok szalagcíme és minden, amit magamról olvastam, elítélt. Kurvának hívtak, boszorkánynak. Egy szalagcím sátánhoz hasonlított. Álljon meg a menet. Prince nem neccharisnyában rohangál, magas sarkúban és kirúzsozva, míg kilóg a segge? Igen, de ő férfi volt. Ez volt az a pillanat, amikor igazán megértettem, a nőknek tényleg nincs akkora szabadságuk, mint a férfiaknak. Emlékszem, mennyire bénultnak éreztem magam. Eltartott egy darabig, hogy összeszedjem magam és haladni tudjak az alkotói életemmel. Hogy haladni tudjak az életemmel. Maya Angelou költészetében találtam megnyugvást, és James Baldwin írásaiban, és Nina Simone  zenéjében. Emlékszem, hogy azt kívántam, bárcsak lenne egy női társam, akihez támogatásért fordulhatnék. Camille Paglia, a híres feminista író azt mondta, hogy visszahúzom a nőket azzal, hogy tárgyiasítom saját magamat. Ó, gondoltam, szóval ha feminista vagy, nincsen szexualitásod. Letagadod. Így azt mondtam, én egy másfajta feminista vagyok. Egy rossz feminista. Az emberek azt állítják, botrányos vagyok. De szerintem a legbotrányosabb dolog, amit valaha tettem, hogy nem tűntem el. Amit az összes ma megjelent nőnek el akarok mondani, az az, hogy a nők olyannyira és olyan sokáig el voltak nyomva, hogy már elhiszik, amit a férfiak mondanak róluk, és elhiszik, hogy a cél érdekében fel kell sorakozniuk egy férfi mögé. És vannak férfiak, akiket tényleg érdemes támogatni, de nem azért, mert férfiak, hanem mert méltóak rá. Nőként el kell kezdenünk megbecsülni a saját magunk és egymás értékeit. Keress erős nőket azért, hogy pártold őket, köss velük szövetséget, tanulj tőlük, inspirálódj belőlük, működj együtt velük, támogasd őket, láss tisztábban általuk. Mint ahogy már mondtam, ez a mai nem is arról szól, hogy megkaptam ezt a díjat, hanem a lehetőségről, hogy itt állhatok előttetek és igazán köszönetet mondhatok mint nő, művész, ember. Nemcsak azoknak, akik szerettek és támogattak az út során – sokan itt ültök előttem, és fogalmatok sincs róla, milyen sokat jelent a támogatásotok –, de a kételkedőknek, a lehurrogóknak, azoknak, akik megtáncoltattak és azt mondták, hogy nem tudom, hogy nem fogom, és hogy nem kellene. Az ellenállásotok erősebbé tett, arra késztetett, hogy még keményebben próbálkozzak, így azzá a harcossá válhattam, aki ma vagyok, és azzá a nővé, aki ma vagyok. Szóval köszönöm.”
2016.12.19 16:15:18
További hírek Bulvár témában

© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!
© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!
Cookie beállítások testre szabása