Pályáját sikeres sportolóként kezdte: 1950-ben gyorsúszásban olasz bajnoki címet nyert, ő volt az első olasz úszó, aki 100 m-en egy perc alatti eredményt ért el, az olasz vízilabda-válogatottal pedig még ebben az évben megnyerték az  Európa-bajnokságon. Nevét mégis inkább színészként ismerjük, 77 filmben játszott: a legismertebbek ezek közül a Terence Hill-lel közös, és a Piedone-filmek. Carlo Pedersoli Nápolyban született 1929. október 31-én. Már kicsinek sem volt kicsi: állítólag hatkilósan jött a világra. Kiemelkedően jó tanuló volt, emellett nyolcévesen úszni kezdett. Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Ő másfél év múlva (1948 végén), míg családja 1950-ben tért haza. Folytatta az egyetemet, bár már nem a vegyészmérnöki, hanem a jogi karon, illetve a sportolást. 1948-ban mellúszásban, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszásban lett olasz bajnok. Ugyanebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal Európa-bajnokságot nyert, az 1952-es helsinki olimpiáról ezüstéremmel tért haza. 1956-ban, a Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon még ott volt, aztán több világversenyen nem indult. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta. Filmes karrierjét eleinte statisztaszerepekkel kezdte. Egyszerű ókori római katona volt például az Olaszországban forgatott Oscar-díjas Quo vadis című amerikai filmben. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta, Budapesten. Mivel már megkötötte a szerződést, megkérte a magyar válogatott tagjait, hogy vigyázzanak az arcára, a magyar srácok megígérték, hogy nem csúfítják el, ha a meccset követő vacsorán énekel nekik. A magyar válogatott akkor 7:3-ra győzött Pedersoliék ellen, a banketten pedig behajtották tőle az ígért dalt. A 1967-es Isten megbocsát, én nem filmvígjáték volt az első főszerepe. Ebben a makaróniwesternben már mint Bud Spencer szerepelt, oldalán a későbbi, szinte állandó partnerrel és jó baráttal, Terence Hill-lel. (A legenda szerint művésznevét részben Spencer Tracy iránti tiszteletből vette fel, részben pedig a Budweiser sör iránti szeretetből.) A híres bunyóspáros vígjátékok sokaságában szórakoztatta ezután a nagyérdeműt: Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Szuperhekusok (1985). Bud Spencer szólókarrierje is sikeres volt. Steno rendezésében készültek a Piedone-filmek a behemót, jólelkű, de keményöklű nápolyi zsaruról. Komolyabb témájú filmekben is megállta helyét: Sötét Torino (1972), A zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől – elhízása miatt – már nem vállalt szerepet pofozós filmekben, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot (Extralarge, Professzor Clementi). Népszerűsége az évtizedek során mit sem kopott, televíziós csatornák rendre műsorra tűzik egy-egy filmjét. Bud Spencer 1960-ban nősült meg, és halálig példás házasságban élt, amelyből egy fia, Giuseppe (1961), és két lánya, Christine (1962), valamint Diamante (1972) született. Hívő katolikus, családszerető ember volt. Terence Hill-lel a végsőkig barátok voltak. Néhány éve azt mondta, színésztársa feleségével át szokott járni hozzá spagettizni. Carlo Pedersoli egészségi állapota legutóbb két éve romlott meg, akkor vérkeringésével voltak problémái, kórházba kellett szállítani. Bud Spencer: Különben dühbe jövök című önéletrajzi könyve 2010 decemberében jelent meg magyarul is.