Megműtötték Galla Miklóst
Vége lehet a szűnni nem akaró csuklásnak. Sikeres volt Galla Miklós műtétje, legalábbis a humorista így érzi. Egy osztrák orvos operálta meg, akivel állítása szerint olyan volt találkozni, mintha Michelangelo állt volna vele szemben.
Azonban hangsúlyozta, túl korán van még az ünnepléshez, ugyanis visszatérhet a másfél éve tartó kálváriája.

Úgy érzem, sikeres volt a műtét. Teljesen el voltam altatva, semmit nem éreztem – kezdte Facebook-bejegyzését Galla Miklós.

Hozzátette, hogy öt kis vágás van a hasán, továbbá bízik benne, hogy az operáció után véget ért a másfél éve tartó csuklása.

Galla beszámolt arról is, hogy Sebastian Schoppmann osztrák sebész végezte el rajta a műtétet. Az IQB Medical intézte, a helyszín a Duna Medical volt – írta a művész.

Amikor találkoztam a Professzorral, olyan érzésem volt, mint ha Michelangelóval találkoznék– fogalmazott a humorista, majd jelezte: még senki ne igyon előre a medve bőrére, ugyanis korábban volt olyan, hogy két hétre elmúltak a tünetei, majd ismét jelentkeztek.

Egy hónap múlva ünnepeljünk! Most két napig csak tejberizst és babfőzeléket ehetek – zárta posztját, majd köszönetet mondott „Kassai doktornak” is.

Galla Miklós korábban többször beszámolt arról, hogy hosszú ideje folyamatos csuklással küzd. Neurológiai és gasztroenterológiai kezeléseken is átesett, tartós megoldást azonban eddig nem sikerült találni a problémájára.

( G.M.)
2026.10.15 22:23:29
További hírek Bulvár témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!