Megint kapott 15 éves a legendás filmproducer
Újabb tizenöt év börtönt kapott szexuális bűncselekmények miatt az egykori legendás filmproducer Harvey Weinstein. A filmes járókerettel és rendőrök gyűrűjében érkezett a New York-i bíróságra, Weinstein most is tagadta bűnösségét.
Weinsteint tavaly Miriam Haley produkciós asszisztens szexuális zaklatásáért találták bűnösnek, de az amerikai jogban külön, sokszor hónapokkal később határozzák meg a büntetés mértékét.

A manhattani tárgyalóterembe most járókerettel érkezett és kerekesszékben tolták be a vádlottat, akinek kezei a kocsi szerkezetéhez voltak bilincselve. Felolvasták Haley áldozati nyilatkozatát is. Haley azt írta, Weinstein „visszaélt a pozíciójával és hatalmával”, illetve szörnyű hatással volt a nő életére és biztonságára.

„Ez egy életfogytiglan a számomra” – írta Haley.

A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését, majd elnézést kért mindenkitől, akinek fájdalmat okozhatott.

„Nem vagyok tökéletes ember, de egy olyan ember vagyok, aki elkövetett hibákat” – mondta a bíróság előtt.

Hozzátette: „Nem vagyok egy erőszakos férfi.”

Curtis Farber bíró másképp vélte, azt mondta, Weinstein mindig erővel vette el, ami kellett neki, és sose viselkedett felelősségteljesen. Kihirdette a 15 évnyi börtönbüntetést, majd közölte, Weinstein a szabadulása után öt évet tölt szabadlábon úgy, hogy közben felügyelet alatt lesz. Emellett bekerül a szexuális bűnelkövetők lajstromába is.

Az NBC felidézte, Weinsteint 2018-ban tartóztatták le, ügye a nők elleni erőszakról szóló #MeToo-mozgalom egyik elindítója volt. 2020-ban már elítélték egy másik szexuális ügyben 23 év börtönre, de a per újratárgyalását rendelték el. Végül 2025-ben mondták ki ismét bűnösnek a Haley ellen elkövetett vádpontokban. Egy másik nő, Kaja Sokola modell ügyében viszont fölmentették. Emellett Los Angelesben egy olasz modell-színésznő 2013-as megerőszakolásával is megvádolták, majd elítélték 16 év börtönre 2023-ban. A büntetést végül újra fogja tárgyalni a bíróság. Összesen mintegy 80 nő vádolja Weinsteint a szexuális zaklatás különböző fajtáival.

A volt producer mindent tagad, szerinte beleegyezésen alapuló aktusok történtek minden esetben. Weinstein egykor Hollywood egyik kiskirálya volt, számos híres és díjazott film fűzödött a nevéhez. A botrányát 2017-ben a New Yorker és a New York Times oknyomozásai robbantották. Azóta egészségügyileg is megrogyott, csontvelőrákot, vesebajt és cukorbetegséget is diagnosztizáltak nála, egy börtönkórházban kezelik.

( H.Zs.)
2026.09.26 14:16:12


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!