Gyűrűzik tovább a szlovák roma betelepítési aggodalom már Miskolc van célkeresztben
Miskolc polgármestere arra kéri a városa lakóit, hogy a kassai cigánytelepről kiköltözőknek ne adják el az ingatlanjukat a kassai roma teleprőlérnező családoknak. Úgy tudjuk újabb családok érkezhetnek, hacsak a hatóságok és a bűnüldöző szervek közbe nem lépnek, mert egy jól körülhatárolható maffia csoport állhat ezen fura ügy mögött.
A szlovákiai Kassáról a borsodi Szalonna településére nyár közepén költöztetették be azokat a mélyszegénységben élő, magyarul nem beszélő családokat, amelyeknek a váratlan érkezése némi feszültséget okozott a környéken. A két család, amelyek több gyereket is nevelnek, akik között van egy párhetes csecsemő is, azóta elhagyta a települést.

Az Esti Újság úgy tudja, hogy a belügyminisztérium és az egyéb hatóságok vizsgálódnak ezen fura betelepítés ügyében. A hatóságok arra kíváncsiak, hogy a Szalonnán történtek esetében szervezett akcióról van-e szó? Kik szervezték ezen betelepülést ? Milyen célból ? S ezen körök szándéka jelent-e nemzetbiztonsági veszélyt ?

Úgy tudjuk egy jól körülhatárolható bűnszervezet áll a kassai romatelepről érkező családok ügyében. De már Miskolc is aggódhat. S aggódik is a város vezetője.

Miskolc polgármestere, a Pont Mi Egyesületet és a Fidesz–KDNP-t képviselő Tóth-Szántai József is megnyilvánult az ügyben, és lényegében arra kérte a városa lakóit, hogy a kassai cigánytelepről kiköltözőknek ne adják el az ingatlanjukat.

A polgármester közösségi oldalon megjelent bejegyzése szerint egy miskolci ingatlanközvetítő arról az „aggasztó jelenségről” számolt be neki, hogy az elmúlt időszakban több városi ingatlantulajdonos is jelezte, hogy szívesen értékesítené az ingatlanát a Kassáról Magyarországra költöző családoknak. És mivel egyes sajtóhírek szerint kassai családok költözését szervezik több észak-magyarországi településre, elképzelhetőnek tartja, hogy ezt kihasználnák egyes ingatlantulajdonosok.

Tóth-Szántai József szerint bár egy magántulajdonosnak joga van eldönteni, kinek adja el az ingatlanát, a döntése másokra is hatással van. A miskolciak szerinte sok rossz tapasztalatot szereztek a fészekrakó-ügyben arról, hogy „mit jelent, amikor olyanok költöznek egy lakóközösségbe, akik nem tartják be az együttélés alapvető szabályait, és ennek végül egész utcák, társasházak, városrészek isszák meg a levét. Ez rossz emlék Miskolcnak. Nem szeretnénk még egyszer átélni.”-írta a város vezetője.

A fészekrakó-ügy egy 2005-ben indult, állami kedvezményes lakásvásárlási programmal kapcsolatos, milliárdos kárt okozó miskolci csalássorozat volt.Az érintettek kihasználták a gyanútlan roma családokat és Miskolcot is csak azért, hogy súlyos tízmilliókat kereshessenek.

A polgármester ezért arra kérte a miskolci ingatlantulajdonosokat és az ingatlanközvetítőket, hogy járjanak el felelősen.

( Csákány Tibor )
2026.08.15 15:15:14


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!