Csatornába hajtott egy autós Csanyteleknél
Rosszul lett és minden bizonnyal az eszméletét is elvesztette az a nő, aki autójával a Dong-éri csatornába hajtott. Az autós az ablakon át kimenekült a süllyedő autóból. Szerencsére egy karcolás nélkül megúszta a balesetet. A tűzoltók daruval emelték ki az átázott verdát.
A Dong-éri főcsatornába hajtott egy autó péntek délelőtt Csanytelek és Baks között, a kocsi a tetejéig elmerült a vízben. A sofőr feltehetőleg rosszul lett és emiatt hajtott a Csanytelek és Baks közötti csatornába, igaz kidöntött pár közlekedési táblát és bizony az. autó elejét is lebontotta.

A bajba került hölgy szerencsére egy karcolás nélkül megúszta a nem hétköznapi balesetet. A mentősök kórházba szállították ennek ellenére.

Az eddigi adatok alapján az autó egy enyhe balkanyarban tért le az útról, amit a középkorú nő vezetett. Csillag Zoltán, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa azt mondta, hogy a sofőr feltehetőleg rosszul lett, az eszméletét is elveszthette. Végül a lehúzott ablakon át ki tudott mászni a járművéből majd a partra úszott. A mentők kórházba vitték.

Az autót a tűzoltók daruval kiemelték a vízből, amely már aligha lesz használható.

( N.Zs.).
2026.08.14 23:26:04


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!