Kórházba vitték Perez Hiltont miután élőben közvetítette öngyilkosságát
Perez Hilton állapota súlyos, de stabil, a családja szerint a felépülése hosszú folyamat lesz. A 48 éves blogger élőben közvetítette öngyilkossági kísérletét. Az amerikai celebet kórházba vitték.
Perez Hilton „jelentős vérveszteséget szenvedett”, az állapota súlyos, de stabil – írja a BBC a celebblogger családjának közleménye alapján.

Perez Hilton – polgári nevén Mario Lavandeira – miami otthonához kedden vonultak ki a rendőrök és a mentők, miután bejelentést kaptak egy közösségi médiában sugárzott, aggodalomra okot adó közvetítésről, amely során Perez Hilton kárt tehetett magában. A rendőrség később megerősítette, hogy kiszálltak egy olyan helyszínre, ahol egy férfi „önkárosító cselekményeket közvetített élőben”. A nevét nem közölték, csak annyit, hogy az eset idején egyedül volt a házban.

A 48 éves férfi honlapján közzétett nyilatkozat szerint a kezelése, valamint felépülése „hosszú folyamat” lesz. A háromgyerekes családapát a napokban műthetik meg. Hiltont a floridai Baker-törvény alapján tartják kórházban, amelynek célja a mentális egészségügyi problémákkal küzdők ellátásának biztosítása.

A TikTok korábban közölte, hogy az élő közvetítést automatikus rendszereik néhány percen belül észlelték, de egy moderálási hiba miatt késett az eltávolítása. A vállalat értesítette a rendőrséget, a későbbi élő adásokat gyorsan megszakította, Perez Hilton fiókját pedig felfüggesztette. A blogger a 2000-es évek elején vált ismertté celebpletykákkal foglalkozó oldalával, az utóbbi években pedig többször is bocsánatot kért korábbi bántó stílusáért, és családbarátabb tartalmakra váltott.

( G.M.)
2026.08.09 13:00:11


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!