Zsugorodik a NER média birodalom
Közel kétszáz embert küldhet el a jövő héten a Mediaworks. A NER egyik kedvenc média birodalma. A takarékoskodás jegyében pedig a Magyar Nemzetből hetilap lesz és így a NER véleményvezér Bayer Zsoltit is kevesebbet olvashatjuk majd. Több lap megszűnhet és ez a sors várhat rádiókra és hitportálokra is. A Mediaworks most azt élheti át mint amit a Magyar Nemzet, amikor a Fidesz elvesztette a 2002-es választást.
Közel 200 embert bocsáthat el azonnali hatállyal a Mediaworks a jövő hét elején, és jelentősen átalakíthatja a működését is. A leépítés a dolgozók közel 10%-át érintheti.

Úgy tudjuk a Magyar Nemzetet hetilappá alakíthatják, több kiadvány pedig megszűnhet. A közel kétszázas leépítés a kiadó dolgozóinak csaknem 10 százalékát érintené, az Opten céginformációs adatbázis alapján ugyanis 1989-en dolgoznak a vállalatnál. Az érintetteknek pénteken szóltak, hogy hétfőn mindenképpen menjenek be a munkahelyükre, de hivatalos részleteket nem közöltek velük. A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán megbeszélések lesznek a cégnél, de részleteket nem mondott. Úgy fogalmazott: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását” - ezzel a tervezett elbocsátásokra utalhatott.

Az kirúgások mértékéről ellentmondó információk keringenek. Egy kiadói forrás 350 dolgozó elküldéséről beszélt.

A HVG szerint a kiadványokat érintő átalakításról a lap korábban úgy értesült, hogy a Bors kiadása megszűnhet, a megyei lapok is veszélyben vannak, a Magyar Nemzet hetilappá alakítása miatt pedig egy munkatárs már felmondott, mert nem fogadta el a feladatkörét érintő változásokat.

( G.M.)
2026.06.12 18:53:27


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!