Valakinek nagyon útjában volt a hóoroszlán
Úgy tűnik valaki vagy az oroszlánt nem kedveli, vagy a havat, vagy a Wekerle telepi hóoroszlánt. Persze lehet csak simán irigységből verte szét, de a művészi alkotást sikerült tönkre tennie. Négy nappal ezelőtt még létezett a gigantikus hóoroszlán a Wekerlén, aminek csodájára sokan jártak.
A Wekerle telep tóoroszlánja bizony négy napig kisebb szenzáció volt. Az alaposan kidolgozott, óriási hóoroszlánhoz a kommentek szerint többen is kisétáltak a környékről. Egészen mostanáig. Valaki ugyanis jól tönkretette.

A Facebookon ugyanis most egy olyan kép terjed, amelyen ez látszik, szétverték a hóoroszlán fejét.

Az, hogy kinek állt útjában ez a hóoroszlán nem tudni de bízunk benne a közösség majd kideríti. Nem nem kell elítélni és biróság elé vinni. elég lesz csak megmutatni őt, hogy ő az, akinek fáj a művészet, fáj az, hogy más ügyesebb, feltehetőleg az élet is fáj az oroszlán rombolónak.

Kérdezte a Facebook, hogy mi jár a fejemben. Nos az jár benne, hogy aki ilyet tesz, az nem méltó arra sem, hogy egyáltalán bárhol is emberek között éljen. Nemrég láttam egy fotót arról, hogy valaki alkotott egy gyönyörű hószobrot. Ma láttam róla egy másikat. Másvalaki úgy gondolta, hogy lerombolja. Egy hóoroszlánról beszélünk. Nincs, nem is volt benne sem politika, nemzetiség, nemiség, semmi olyan, amiért haragudni kellett volna rá. Nem volt, nem is lehetett semmi oka rá annak, aki ezt csinálta vele. A rombolás puszta örömén kívül. Egy dolgot tudok neked üzenni, akárki is voltál: takarodj el a hazámból, mert ilyen embernek ebben az országban nem szabad, hogy helye legyen!! – írja a képet megosztó felhasználó.

Az hóoroszlán szobor feje fölé korábban az volt írva, hogy Vigyázz rá! Most már az van odaírva, hogy R.I.P. (Szétverték.)

( Cs.T.)
2026.01.11 23:28:51


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!