Rosberg nagyot hajtott Mexikóban
Hiába világbajnok Hamilton. Csapattársa nagyot küzdött és hajtott a mexikói diadalért. Nico Rosberg nyerte a Forma–1-es Mexikói Nagydíjat, Sebastian Vettel kiesett, így a Mercedes német versenyzője átvette a második helyet a tabellán. A Ferrarik elszálltak, akárcsak a Váci úton a 400 millás sportautó a hétvégén, rossz ómen volt ez nekik már.

A Forma–1-es Mexikói Nagydíj előtt már eldőltek a legfontosabb kérdések, Lewis Hamilton megvédi a címét, ahogy a Mercedes is. Ráadásul már a pilótahelyek is elkeltek, így három futammal a vége előtt kedélyes hétvége elé nézett a száguldó cirkusz. A mexikói verseny rajtja után Rosberg megtartotta az első helyet, Hamilton ugyan igyekezett, de nem tudott csapattársa elé kerülni. A második helyért még harcban lévő Vettel a rajt után ütközött Daniel Ricciardóval, defektet kapott és nagyon visszaesett. Rosberg az első kerékcserék után is tartotta három másodperces előnyét, Kvjatnak a harmadik helyen esélye sem volt felzárkózni az élen álló duóra. A mezőnyben Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen egymásnak ütközött, utóbbi nem is tudta folytatni a versenyt. A bírák vizsgálták az esetet, de nem találtak semmi szabálytalant. A hajrában Vettel falnak csapta a Ferrarit, így Alonso és Räikkönen után a harmadik világbajnokként búcsúzott. Hamilton ugyan beérte Rosberget, de megelőzni nem volt esélye, a német nyerte a futamot. Rosberg ezzel megelőzte Vettelt az egyéni tabellán, így újra a két Mercedes áll az élen. A 30 éves Rosbergnek ez volt az idei negyedik, pályafutása során pedig 12. futamgyőzelme, s visszavette az összetett pontverseny második helyét honfitársától, az ezúttal pont nélkül záró Sebastian Vetteltől (Ferrari). A vb két hét múlva Brazíliában folytatódik az idény utolsó előtti versenyével.  
2015.11.02 09:53:48


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!