Bár II. Erzsébet királynő a nyilvános semlegességéről volt ismert, korábbi politikusok és közeli munkatársai elárulják, hogy négyszemközt szabadon kifejezhette magát. George Osborne, korábbi brit politikus, pénzügyminiszter, későbbi újságíró azt mondta, meglepte, mennyire őszinte volt, beleértve a saját családtagjaival kapcsolatos nyilatkozatait is.

A Brexit-népszavazás során a brit sajtó találgatásokat tett II. Erzsébet királynő álláspontjáról. 2016-ban a The Sun címlapon közölt egy „A királynő támogatja a Brexitet” című szalagcímet, amelyben azt állította, hogy az uralkodó 2011-ben Nick Clegg-gel, a Liberális Demokraták 2007 és 2015 közötti vezetőjével és David Cameron kormányának miniszterelnök-helyettesével folytatott beszélgetésében kritizálta az EU-t. Clegg tagadta a vádakat, a Buckingham-palota pedig panaszt nyújtott be az IPSO-hoz, de határozott cáfolat nélkül, éppen azért, hogy ne keltse azt a benyomást, hogy a királynő az EU-párti tábor oldalán áll.

A helyzet gyanút keltett az uralkodó preferenciáival kapcsolatban, tekintve, hogy a királynő hivatalosan nem szavazhat, és nem nyilvánít politikai álláspontot. Későbbi beszámolók azonban azt mutatják, hogy II. Erzsébet amellett hajlott, hogy Nagy-Britannia az Európai Unióban maradjon. 2016 tavaszán, néhány hónappal a népszavazás előtt, állítólag azt mondta egy miniszternek, hogy „nem szabad kilépnünk az EU-ból”, és hogy „jobb, ha az ördöggel maradunk, tudod”. Bár bírálta a brüsszeli bürokráciát, a királynő az EU-t a háború utáni együttműködési architektúra részének tekintette.

Még David Cameron volt miniszterelnök is elismerte, hogy a királynő azt a benyomást keltette, hogy értékeli az európai együttműködés szükségességét, bár kellemetlennek találta az európai intézményeket: „Annyira vigyázott, hogy ne nyilvánítson politikai véleményt, de mindig az volt az érzésed, hogy – a legtöbb alattvalójához hasonlóan – ő is szükségesnek és fontosnak tartja az európai együttműködést, de az uniós intézmények néha bosszantóak tudnak lenni.”

Összefoglalva, ha szavazhatott volna, a királynő támogatta volna az EU-ban maradást. Szimbolikus hatalom a nemzetközi kapcsolatokban II. Erzsébet királynő hatalmas befolyással bír a világ vezetőire. 2018-ban, amikor Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg ellátogatott az Egyesült Királyságba, a brit kormány hivatalos találkozókat szervezett számára, de csalódott volt, hogy a királynővel való találkozó nem szerepelt a programban. Így gyorsan megszerveztek egy ebédet a Buckingham-palotában, amely a látogatás fénypontjává vált.

A herceg láthatóan elérzékenyült, szinte remegett a királynő előtt, és a hibák elkerülése érdekében – bár tud angolul – inkább csak arabul beszélt – írja a The Times. A találkozó hatása olyan erős volt számára, hogy tolmácshoz folyamodott, ami jól mutatja a brit uralkodó jelenlétében érzett nyomást.

Boris Johnson és a királynő Covid-fertőzés kockázata: „Ha meghal, mit fog tenni?” 2020 márciusában, mindössze két nappal azután, hogy Boris Johnson arra kérte a briteket, hogy kerüljék a nem létfontosságú társas kapcsolatokat, a miniszterelnök azt tervezte, hogy részt vesz a királynővel tartott heti audienciáján, annak ellenére, hogy erős köhögése volt, és a Covid egyértelmű tüneteit mutatta. Martin Reynolds, a személyi titkára és más tisztviselők attól tartottak, hogy átadhatja a vírust az uralkodónak, és Dominic Cummingst hívták be, hogy állítsa le.

Cummings állítólag közvetlenül azt mondta Johnsonnak: „Ha megfertőzi a koronavírussal és meghal, mit tesz? Nem kockáztathatja, ez őrület.” Egy másik forrás még brutálisabb megfogalmazásról számol be: „Meg fogjátok ölni a királynőt. Megőrültetek?”

A helyzetet tovább bonyolította, hogy a királynő személyesen is szerette volna megtartani a találkozót. Edward Young, a magántitkára, a Lordok Házának elmondta, hogy mindketten „kötelességüknek” érezték a találkozást, II. Erzsébetnek pedig „villámháborús” hozzáállása volt, és azt mondta: „Valamikor meg kell halnom”. Reynolds végül úgy döntött, lemondja a találkozót, Young pedig azt mondta a királynőnek, hogy a Downing Street meggondolta magát. A közönséget telefonon tartották, és a vége felé Johnson kitartóan köhögött. Hamarosan nyilvánosan megerősítette, hogy pozitív lett a Covid-tesztje.

A két férfi kapcsolata a világjárvány alatt is megmaradt. A második karantén alatt, amikor Johnson biztonsági okokból már nem mehetett el futni, a királynő megengedte neki, hogy a Buckingham-palota kertjében eddzen. Egy epizód azonban bevésődött az emlékezetébe: partnerével tett séta során Jack Russell terrierjük megölt egy libafiókát a palota tavánál. Johnson úgy döntött, nem szól semmit, de a királynő megtudta, és következő találkozásukkor ironikusan azt mondta neki: „Úgy tudom, hogy a Jack Russell terrierek nem jönnek ki jól a libafiókákkal.”

Az idők során a királynő állandó kapcsolatot tartott fenn a brit miniszterelnökökkel, megértve a bonyolult részleteket, beleértve a pénzügyeket és az európai politikát is. Osborne azt mondja, hogy „minden részletre odafigyelt”, David Cameron pedig elismeri, hogy bár politikailag nem nyilvánította meg magát, hajlamos volt az európai együttműködés gondolatára. Ugyanakkor a Boris Johnsonnal történt epizód beszámolója azt is mutatja, hogy mennyire komolyan vették a mindkét fél által kötelezőnek tartott heti audienciákat.

Valentine Low könyvében található beszámolók egy olyan királynő képét festik le, aki bár nem hangoztatta nyilvánosan a nézeteit, világos meggyőződéssel rendelkezett, és tudta, hogyan kell tárgyalni. II. Erzsébetet a könyv diszkrét, de valódi befolyással bíró személyiségként ábrázolja. Az a tény, hogy politikai nézeteit még a sajtó találgatásai során is elrejtette, mutatja azt a fegyelmet és önuralommal teli viszonyt, amely 1952-ben kezdődött 70 éves uralkodását jellemezte.
sgy