A fesztivál május 13-án, kedden kezdődött és május 24-én, szombatig tart. Egy, a hét elején kiadott hivatalos közlemény szerint „illemi okokból” nem lesznek „meztelen ruhák” – sem túlméretezett ruhák –, „különösen nem lesznek nagy uszályúak, amelyek akadályozzák a vendégek megfelelő mozgását és bonyolítják az ülőhelyek elhelyezkedését a teremben” – írja a The Guardian.

Ehelyett koktélruhákat és fekete ruhákat javasolnak, és – talán az amerikai vendégekre gondolva – „sötét színű nadrágkosztümöt”. Miután az utóbbi években a magas sarkú cipőkről folyt némi vita, ma már mindent szabad, amíg az „elegáns”. Ami a férfiakat illeti, ez egyszerűen szmoking vagy sötét öltöny.
Bár a szabályok csak a Grand Théâtre Lumière esti vetítéseire vonatkoznak, a 12 napos fesztivál öt napja után világossá vált, hogy a feljegyzés nem jutott el mindenkihez – mondja az idézett forrás.

Halle Berry, Eva Longoria és Heidi Klum mindannyian meglehetősen elegáns ruhákban érkeztek, míg néhány kevésbé ismert név – a 2016-os Miss Universe Iris Mittenaere, Meredith Duxbury sminkes és Blanca Blanco színésznő – több bőrt mutatott, ami kétségtelenül felrúgta a szabályokat. Ami a férfiakat illeti, Jeremy Strong, az esküdtszék tagja megszegte a szabályokat azzal, hogy barackszínű szmokingot viselt.

Az alig látható ruhák az 1970-es évek óta szenzációnak számítanak Cannes-ban.
Okozzuk az időjárásra, a divatra, vagy mindkettőre, de ki felejthetné el Jane Birkin csípőre hasított ruháját 1974-ben, vagy 2024-ben, amikor Bella Hadid egy áttetsző csokoládé organzából készült Saint Laurent ruhában mutogatta a melleit. Vagy akár Madonna, aki 1991-ben Jean Paul Gaultier alsóneműt viselt.

Natasha Walter, feminista és a Living Dolls (Élő babák) című könyv szerzője nem rajong a meztelenség trendjéért, amely szerinte „támogatja a nők objektivitását és hiper-szexualizálását a nyilvánosság előtt”. De ugyanakkor úgy véli, hogy a tiltás kontraproduktív. „Ez olyan, mint a lányok iskolai egyenruhája. A rövid szoknya lázadás jelévé válik.”
A „diktátumot” ellentmondásban állónak tekintették magával a fesztivállal, amelynek kevés vagy semmilyen szabálya nincs a képernyőn megjelenő meztelenség mértékére vonatkozóan, és azt sugallja, hogy bár elfogadható, hogy a nők a művészet kedvéért levetkőzzenek, amikor ugyanezt a saját feltételeik szerint teszik, valahogy ellentétes a jó ízléssel. Továbbá: mi a helyzet a férfiakkal?

„Úgy érzem, mintha visszalépést tettünk volna” – mondja Walter.
Az aggodalom, hogy a vörös szőnyeg elvonhatja a figyelmet a filmről, ellentmond annak létezésének is, ami elsősorban egy fotózási lehetőség. „Egy olyan kulturális pillanatban vagyunk, amikor a szabadságról beszélünk, de visszaesünk valamibe, ami gyanúsan tárgyiasításnak tűnik.”
Walter szerint bár rengeteg színész van, aki nem tartja be a divatot – és ezért nem kapja meg a figyelmünket –, tágabb értelemben véve „bizonytalanság van azzal kapcsolatban, hogyan kellene a nőket a nyilvánosság előtt látni”, és hogy a viseletükre vonatkozó szabályozások egyszerűen „újabb lökést jelentenek a konzervativizmus felé”.

Leginkább vitatott a nagy ruhákra vonatkozó szabály. „Az, hogy azt mondjuk, mit nem tudnak [a nők] megtenni, nem oldja meg a problémát, [mert] azt sugallja, hogy a nők csak hatalmas ruhákkal kelthetik fel a figyelmünket” – mondja Walter. Ez csak azt a gondolatot táplálja, hogy a nőket nem értékelik a tehetségükért, ezért úgy érzik, hogy más módon kell elfoglalniuk a teret.