Vajon a rejtélyes kecskeméti ügyészségi akció már az MNB alapítványokat is érinti ?
Valami történik Kecskeméten. Állítólag több helyszínt is elleptek a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói és kutatnak, keresnek, foglalnak. Azt nem tudni mi a pontos ügy, de akár az is lehet, hogy már az MNB alapítványai által eltűnt 500 milliárdos ügyben indult a nagy akció.
Nagyon szűkszavú, de fölöttébb érdekes közleményt adott ki csütörtök délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség.

„A Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon Bács-Kiskun vármegyében több helyszínen összehangolt bűnügyi akciót hajt végre, amely egy ügyészt is érint. Az ügyről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás nem adható.”

Mint a közleményből is látszik, az ügyről semmilyen részletet nem lehet tudni. Amit igen viszont tudni lehet, hogy Bács-Kiskun megyében a kecskeméti székhelyű megyei főügyészségen kívül hét járási ügyészség működik, egy szintén Kecskeméten, a többi Baján, Kalocsán, Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason és Kunszentmiklóson.

Így akár az is lehet, hogy az MNB által létrehozott alapítványok 500 milliárdos ügyében léptek akcióba az ügyészségi nyomozók, bár ez túl gyors lenne. Ráadásul az ügyészségi érintettség ezen ügyekben nem igazán életszerű.

(G.M.)
2025.03.27 23:52:38


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!