Azon a napon a magyar szabadság formát nyert, alakot öltött, megtestesült, és eljött közénk. Március 15-e nekünk nem szokványos ünnep, még csak nem is történelmi, hanem szakrális pillanat. Március 15-e a magyarok minden nemzedéke számára rendelt nap. Örökre megjelölt és megkerülhetetlen, s ez így marad, amíg egyetlen magyar is él a földön. A fiatalok örökké túlzó, de ártatlan magabiztosságával ezt mondja Petőfi: „Nagyapáink és apáink, míg egy század elhaladt, nem tevének annyit, mint mink huszonnégy óra alatt.” Dicsőség a márciusi ifjaknak!
Minden évben, még mielőtt szárba szökken az élet, mielőtt kirügyeznek a fák, előbújik a vetés, és nekipezsdül a polgári élet, akkor, pontosan akkor nekünk, magyaroknak fontos összegyülekezést kell tartanunk. Ezért vagyunk itt ma is. A nagy, boldog, tavaszi belefeledkezés előtt emlékeztetnünk kell egymást néhány dologra, amiről a magyar csak kellő komolysággal beszélhet. Emlékeztetnünk kell magunkat közös nemzeti hivatásunkra. És emlékeztetnünk kell magunkat a haza mindent megelőző, tőlünk gyámolítást és szolgálatot követelő ügyére. Aztán egy évig, a következő számvetésig mindenki mehet a dolgára.
Hosszú évek óta hallgatjuk, azt mondják: mi vagyunk a múlt. Ezt mondták ’48-ban is: a jövő a fényes bécsi birodalomé. Ezt mondták 1956-ban is: a jövő a vörös szovjet birodalomé. Ezt mondják most is: a jövő a szivárványos világbirodalomé. Azt mondták, mi vagyunk a múlt. De a „nagy víz” túloldalán, túl az Óperencián fordulat történt, és kiderült, mi vagyunk a jövő. Kiderült, hogy a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké. Azt is mondták, el vagyunk szigetelve. Ezt mondták ’48-ban is, aztán egész Európa a magyaroktól volt hangos, még Bécsben is egy budai polgár vezette a lázadó erőket. Ezt mondták 1956-ban is, de végül mi, magyarok ütöttük ki az első téglát a berlini falból, ami elhozta a szabadságot egész Európának. És ezt mondták most is – el vagyunk szigetelve –, és ma mégis mindenki ránk kíváncsi. Miért kíváncsi ránk a fél világ? Biztosan nem a gazdaságunk mérete vagy a hadseregünk tűzereje miatt. Mi van nekünk, ami nekik ott, Nyugaton nincs, pedig szükségük lenne rá? Széchenyi azt tanította nekünk, hogy minden nemzetnek megvan a maga hivatása, lényege, a nemzet eleme. Van olyan nemzet, amelyiknek a kereskedés az eleme, van, amelyiknek a hódítás; van olyan nemzet, amelyiknek a filozófia az eleme, a másiknak a művészet, és van, akinek a tudományok. Barátaim, de mi az, amiért a mi vérünk forr, amiért a mi szívünk dobog, ami a magyarok eleme? A szabadság, kedves Barátaim! A magyarok eleme a szabadság. A magyar ember akkor van elemében, amikor a szabadságáért harcol. Szabadságharcosok vagyunk. Tudjuk, hogyan kell kivívni a szabadságot. Tudjuk, hogyan kell megvédeni a szabadságot. Ez a tudás a miénk. Ezer éve gyarapítjuk. Ez a mi védjegyünk, sőt ez a mi DNS-ünk. És ez az, amire a világnak szüksége van. Ma sokkal jobban, mint valaha. Most is talpon maradtunk egy világbirodalom ellenében. Ez senki másnak, csak nekünk sikerült. Miénk a nagy titok, ez a modern kor alkímiája. Ezért jön hozzánk a fél világ Bécstől Washingtonig.
(…) A birodalmak természetüknél fogva éhesek, és a bendőjük feneketlen. Mindig több pénzre, mindig új gyarmatra fáj a foguk. De a magyar tudja, hogy szabadnak lenni nemcsak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is. Munka, gyarapodás, jólét, biztonság csak akkor jut nekünk, ha elnyomók nem zsebelnek ki bennünket. A szolgaság szegényít, a szabadság gazdagít. Ez a magyar jólét törvénye. Itt, Magyarországon tizenöt év alatt – a birodalommal vívott csaták árnyékában – felépítettük Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát. Hazaküldtük az IMF-et. Megreguláztuk a multikat és a bankokat. Visszavettük a magyar energiarendszert. A teljes nemzetgazdaságot a magyar emberek szolgálatába állítottuk. Visszavertük Brüsszel minden ármánykodását, amellyel a spekulánsok kezére akarta játszani a magyarok pénzét és vagyonát. Aztán kibírtuk a háború három évét is. Pedig az orosz–ukrán háború miatt Magyarország szenvedte el a legnagyobb gazdasági veszteséget az unióban. Mégis, ennek ellenére is megcsináljuk Európa, sőt az egész nyugati világ legnagyobb adócsökkentését. Ezzel új fejezetet nyitunk a magyar gazdaság történetében. Kialakítjuk a világ első családközpontú gazdaságát. Az egygyermekes anyák 30 éves korukig, a két- és többgyermekes édesanyák életük végéig nem fizetnek jövedelemadót. Ez minden mértéktartás mellett is világszenzáció. Ezzel a magyar családok jövőjét hosszú évtizedekre biztosítjuk. Már csak egyetlen feladatunk marad: újra és újra megvédeni a brüsszeli támadásokkal szemben, amely hol a rezsicsökkentést, hol a tizenharmadik havi nyugdíjat, hol a családok pénzét akarja elvenni tőlünk.
Deák Ferenc azt mondta: kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk semmiért nem szabad. De Brüsszelben nem olvasnak Deákot, ezért Európa fejest ugrott az orosz–ukrán háborúba. Sose okozzunk nagyobb bajt, mint amit el akarunk hárítani. Senkivel nem tehetünk jót úgy, hogy közben tönkretesszük a hazánkat. Ezért mi nem ugrottunk velük, inkább maradtunk a béke oldalán. A birodalom nem segíteni akar Ukrajnán, hanem gyarmatosítani akarja. A gyarmatosítás eszköze a háború. Európa urai úgy döntöttek, Ukrajnának folytatnia kell a háborút. Kerül, amibe kerül. Majd kap cserébe gyors uniós tagságot. A mi pénzünkön. Erre egyetlen válaszunk lehet: Uniót, de Ukrajna nélkül! A háborúról nem kérdezték meg a magyarokat, de Ukrajna uniós tagságáról nem tudják nem megkérdezni. Magyarország nélkül nincs európai döntés. Egy éve az volt a kérdés, akarunk-e meghalni Ukrajnáért? Most az a kérdés, akarunk-e belerokkanni Ukrajna csatlakozásába? Kedves Barátaim, irány a véleménynyilvánító szavazás!
1848. március 15-e mámoros napját a higgadt és bölcs áprilisi törvények követték. Ezek a törvények helyezték védelem alá a március 15-én kivívott szabadságot. Ez most is pontosan így lesz. A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében, pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. Túl sok helyről kaptak pénzt. Túl sokszor váltottak már köpönyeget. 1848-ban császármadarak ültek a nyakunkra, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött. Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket. Ismerünk benneteket. Hiába bújtatok új európai pártgúnyába. A gazdáitok ugyanazok. A terveitek ugyanazok. És ne reménykedjetek, a sorsotok is ugyanaz lesz. Legyőzünk bennetek újra. Újra és újra. Mert fényesebb a láncnál a kard.
A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!