Borkait már a MOB is kitette
A fura szex-hajós botrányba keveredett győri polgármestert már nemcsak a Fidesz de a MOB is kirakta és nem kívánja a legendák közt látni. Borkai Zsolt most azon is izgulhat, hogy megvonják-e tőle az olimpiai bajnokoknak járó életjáradékát vagy sem. A levegő vészesen fogy úgy tűnik Borkai körül.
Bár a korábbi olimpiai bajnok a szexbotránya ellenére megnyerte a győri választást, a Fideszből vészesen távoznia kellett, és a Magyar Olimpiai Bizottság is kitette a legendás szervezetből. Ráadásul Borkai elvesztheti az olimpiai bajnokoknak járó havi 280 ezer forintos életjáradékát is. Persze ez aligha fog fájni Borkainak, akinek a környékén súlyos milliárdos bizniszbe botlottak az ismerősei. A MOB jelezte, a Magyar Olimpiai Bizottságot megkereste Steinmetz Ádám, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportjának tagja, és az olimpiai járadékról szóló törvény módosítása tervezetének véleményezését kérte. A törvénymódosítás tervezetéről kialakított véleményünket meg fogjuk küldeni a képviselőnek. – írta a MOB. Borkai olimpiai járadékának megvonása 2017.óta az EMMI hatáskörébe tartozik. Így hamar kiderül Kásler miniszter miképp vélekedik Borkai szexbotrányáról.
2019.10.24 20:14:36
További hírek Bulvár témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!