Október elejéig biztos nem lesz sztrájk a Tesconál
Október  2-ig adtak haladékot a szakszervezetek a Tescónak, vagyis a cégvezetésnek ekkorra kell elkészítenie az áruházak működését áttekintő programot. A szakszervezetek így továbbra is keménykednek de kérdés ki nevet majd a végén. Van sejtésünk.
Október másodikáig biztosan nem lesz újabb Tesco-sztrajk – közölte Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. A szakszervezeti vezető azt mondta, azt kérték a Tescó vezetőségétől, hogy szeptember 25-ig juttasson el az érdekvédőknek egy olyan jelentést, amelyben válaszol a létszámnövelésre vonatkozó követelésre, illetve arra, hajnaldó-e teljesíteni a kért 25 százalékos bérfejlesztést. A javaslatról október 2-án egyeztetnek. A listában szerepelni fog mind a 206 áruház, az összes munkakörben dolgozók létszáma, és javaslatot fog tenni arra, hogy hol milyen szinten kell létszámot emelni. Ezt a szakszervezetek meg fogják vizsgálni, ahol el lehet fogadni, elfogadják. Bubenkó Csaba hozzátette, továbbra is az az álláspontjuk, hogy szükség van a 15 százalékos létszámemelésre. A szakszervezeti vezető jelezte, a sztrájk lehetősége továbbra is fennáll, a sztrájkbizottságok működnek, de a megállapodtak, hogy amíg zajlanak az egyeztetések, október 2-ig nem szerveznek munkabeszüntetést. Óriási előrelépés, hogy szerdán délelőtt a cég közép-európai első számú vezetőjével, aki az angol igazgatóság tagja, videotelefonos megbeszélést folytatnak a szakszervezet vezetői. Így a döntés felgyorsításában, a garanciavállalásban magasabb szintre kerülhet a megállapodás ügye. Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója hétfői közleményében azt írta, továbbra is mindent megtesznek, hogy hosszú távon fenntartható megoldást találjanak a kollégák által jelzett problémákra. Egyelőre nem tudni mi lesz a szakszervezetek keménykedéséből. Kérdés ki nevet majd a végén ? A Tesco vagy az alkalmazottak ? Csak nehogy az legyen, hogy megint melósok járnak rosszul.  
2017.09.12 08:21:44


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!