Terápiára küldték a nejét megöletni akaró férfit
Ismerősével akarta megöletni a feleségét, felfüggesztett börtönt kapott és indulatkezelési terápiára kötelezték.
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, mellékbüntetésként pedig indulatkezelési terápián való részvételre kötelezett a Pécsi Ítélőtábla kedden egy Tolna megyei férfit, aki ismerősével akarta megöletni a feleségét. A táblabíróság tájékoztatója szerint a 45 éves, büntetett előéletű férfit első fokon a Szekszárdi Törvényszék márciusban 1 év 3 hónap börtönre ítélte, annak végrehajtását három évre felfüggesztette. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlott pártfogói felügyeletét és külön magatartási szabályként előírta, hogy a vádlott vesse alá magát indulatkezelési terápiának. A vádlott és védője fellebbezése miatt eljárt táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta - közölték. A jogerős tényállás szerint a férfi 2004-ben létesített élettársi kapcsolatot a sértettel, 2006-ban gyermekük született.  A gyermek születése után a vádlott és a sértett kapcsolata fokozatosan megromlott, 2014 decemberére teljesen elhidegültek egymástól. A nő 2015 márciusában elköltözött a közös lakásból; ezt a vádlott nem tudta feldolgozni - írták. A férfi - folytatták - tartott attól is, hogy elveszti közös gyermekük szülői felügyeleti jogát. Ezek miatt arra kérte egy büntetett előéletű ismerősét - akinek korábban a házasságuk megromlásáról is beszámolt - hogy ölje meg a sértettet, holttestét pedig dobja egy dögkútba. Arra is kérte ismerősét, hogy a sértettet szállítsa külföldre, majd őt hagyja sorsára Németországban - ismertette a bíróság. A vádlott 300-400 ezer forintot ígért a sértett megöléséért, amely összeget meg is mutatta ismerősének. Ő azonban az ajánlatokat visszautasította és megszakította a kapcsolatot a vádlottal.
2017.08.29 21:06:30


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!