
A telep Balmazújváros-Lászlóháza határában található a Hortobágyi Nemzeti parknál. Évekig nem megfelelően tároltak ott körülbelül kétezer tonna veszélyes hulladékot, a szétmállott hordókból akadálytalanul folyt a földre a méreg.
A Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség tavaly azonnali intézkedésként megszüntette a szivárgást, megjavíttatta a kerítést, hordókba rakatta a kiszóródott hulladékot, és a telep őrzéséről is gondoskodtak.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkár tavaly járt a helyszínen, és azt ígérte, hogy kormányülésen terjeszti elő a méregtelep ügyét, de a tavalyi kormányváltásig mégsem tette ezt meg. Pénzügyi alap létrehozását is ígérte a felszámoláshoz, ám azóta sincs ilyen.
Tiba István, Balmazújváros volt polgármestere ugyancsak tavaly vetette fel, hogy a városban az átlagnál több olyan fiatal van, akik vérképzőszervi betegséggel küszködnek. Szerinte ennek köze lehet ahhoz, hogy a közelben található a méregtelep.
Sajnos a helyszínen semmi sem változott. A helyzet ugyanolyan aggasztó, hisz megtelt a csurgalékvíz-tároló, a szennyezett víz pedig az esőelvezetőkön keresztül a vízbázisba kerülhetett.
A Népszabadság emlékeztet arra, hogy Illés Zoltán nemrég bírálta a méregtelep ügyének kezelése miatt a földművelésügyi tárcát, de onnan erre úgy reagáltak: a kormány rendszeresen foglalkozik az üggyel.
( Népszabadság-Esti Újság )
| Belföld | 2015.02.16 09:03 |
| Belföld | 2015.02.15 12:26 |
| Belföld | 2015.02.13 08:07 |
| Belföld | 2015.02.12 08:35 |
| Belföld | 2015.02.11 01:42 |
| Belföld | 2015.02.10 08:03 |
| Belföld | 2015.02.09 23:15 |
| Belföld | 2015.02.09 07:54 |
| Belföld | 2015.02.08 16:16 |
| Belföld | 2015.02.07 17:04 |
| Belföld | 2015.02.04 23:10 |
| Belföld | 2015.02.03 13:14 |
| Belföld | 2015.02.05 08:47 |
| Belföld | 2015.02.03 08:04 |
| Cím | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| [email protected] | |
| Telefon: | 20-242-09-73 |
| Cím: | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| e-mail: | [email protected] |
Főszerkesztő:Csákány TiborFelelős szerkesztő:Stoffán György |
ÚjságírókBecsky IstvánCzeglédi Andrea Csákány Áron Gáspár Mihály Hornyák Zsolt Kertész B.Ferenc Nagy Zsolt Tordai Csilla Varga Zsolt Dr. Nemcsók János prof. környezet és természetvédelmi szakértő Kolompár László roma-ügyi tanácsadó |
