Elhamvasztották azoknak a serpa hegyi vezetőknek a földi maradványait, akiket az eddigi legtöbb halottal járó jéglavina temetett be április 18-án a Mount Everesten. A katasztrófa nyomán a nepáli serpa közösség hegymászási-vezetési bojkottot fontolgat.
Klein Dávid miután visszatért a hegy tibeti oldalán lévő alaptáborba az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az Everest mindkét oldalán folyó expedíciókra rányomja bélyegét a hegy nepáli részén pénteken lezúdult lavina, amely több ember halálát okozta.
Megjegyezte, hogy a Mount Everest déli, nepáli oldalán gyakoribbak a lavinák, ám tudomása szerint még soha nem történt egyszerre ennyi emberéletet követelő hóomlás a hegyen. Legalább tizenegy nepáli hegyi vezető halt meg a tragédiában, amely nepáli tisztségviselők szerint is a legtöbb halálos áldozatot követelő lavinaomlás volt a hegy történetében. A hógörgeteg helyi idő szerint 6 óra 45 perckor zúdult le mintegy 5800 méteres magasságban a Mount Everest nepáli oldalán, azon a területen, amelyet pattogatottkukorica-földnek" (popcorn field) becéznek, a Kumbu gleccserhez vezető részen. A mostani baleset rávilágít azokra a veszélyekre, amelyek a külföldi alpinistákat a csúcs elérésében segítő serpákra (nepáli teherhordókra, hegyi vezetőkre) leselkednek. Több mint háromszáz ember meghalt a Mount Everesten azóta, hogy az új-zélandi Edmund Hillary és serpa hegyi vezetője, Tendzing Norgaj 1953-ban elsőként megmászta azt. Klein Dávid a SPAR Everesr Expedícióról szólva elmondta, hogy alaptábor-vezetője, Török Edina szombat reggel tért vissza az alaptáborba. Török Edinát csütörtökön kellett visszavinni 5200 méterről a 4200 méteren fekvő településre, mert a magashegyi betegség tünetei jelentkeztek rajta. Klein Dávid szerint társának sem oxigénre, sem speciális gyógykezelésre nem volt szüksége.
(MTI-Esti Újság)
Klein Dávid miután visszatért a hegy tibeti oldalán lévő alaptáborba az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az Everest mindkét oldalán folyó expedíciókra rányomja bélyegét a hegy nepáli részén pénteken lezúdult lavina, amely több ember halálát okozta.
Megjegyezte, hogy a Mount Everest déli, nepáli oldalán gyakoribbak a lavinák, ám tudomása szerint még soha nem történt egyszerre ennyi emberéletet követelő hóomlás a hegyen. Legalább tizenegy nepáli hegyi vezető halt meg a tragédiában, amely nepáli tisztségviselők szerint is a legtöbb halálos áldozatot követelő lavinaomlás volt a hegy történetében. A hógörgeteg helyi idő szerint 6 óra 45 perckor zúdult le mintegy 5800 méteres magasságban a Mount Everest nepáli oldalán, azon a területen, amelyet pattogatottkukorica-földnek (popcorn field) becéznek, a Kumbu gleccserhez vezető részen. A mostani baleset rávilágít azokra a veszélyekre, amelyek a külföldi alpinistákat a csúcs elérésében segítő serpákra (nepáli teherhordókra, hegyi vezetőkre) leselkednek. Több mint háromszáz ember meghalt a Mount Everesten azóta, hogy az új-zélandi Edmund Hillary és serpa hegyi vezetője, Tendzing Norgaj 1953-ban elsőként megmászta azt. Klein Dávid a SPAR Everesr Expedícióról szólva elmondta, hogy alaptábor-vezetője, Török Edina szombat reggel tért vissza az alaptáborba. Török Edinát csütörtökön kellett visszavinni 5200 méterről a 4200 méteren fekvő településre, mert a magashegyi betegség tünetei jelentkeztek rajta. Klein Dávid szerint társának sem oxigénre, sem speciális gyógykezelésre nem volt szüksége.
(MTI-Esti Újság)
| Belföld | 2014.04.22 13:41 |
| Belföld | 2014.04.18 14:07 |
| Belföld | 2014.04.18 15:48 |
| Belföld | 2014.04.18 16:12 |
| Belföld | 2014.04.18 16:01 |
| Belföld | 2014.04.15 10:29 |
| Belföld | 2014.04.15 10:52 |
| Belföld | 2014.04.14 11:47 |
| Belföld | 2014.04.14 11:49 |
| Belföld | 2014.04.14 11:18 |
| Belföld | 2014.04.11 16:05 |
| Belföld | 2014.04.10 11:23 |
| Belföld | 2014.04.11 12:09 |
| Belföld | 2014.04.09 23:59 |
| Cím | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| [email protected] | |
| Telefon: | 20-242-09-73 |
| Cím: | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| e-mail: | [email protected] |
Főszerkesztő:Csákány TiborFelelős szerkesztő:Stoffán György |
ÚjságírókBecsky IstvánCzeglédi Andrea Csákány Áron Gáspár Mihály Hornyák Zsolt Kertész B.Ferenc Nagy Zsolt Tordai Csilla Varga Zsolt Dr. Nemcsók János prof. környezet és természetvédelmi szakértő Kolompár László roma-ügyi tanácsadó |
