Szálló por – A Levegő Munkacsoport szigorítaná a szmogriadó-rendeletet
A Levegő Munkacsoport szerint szigorítani kell a szmogriadóról szóló miniszteri rendeletet.
Ennek keretében szorgalmazzák, hogy ha magas a levegő szennyezettsége – kis méretű szálló por (PM10) –, akkor a riasztást már az első 24 órás határérték-túllépés után 3 órával hatályba kelljen léptetni.  A jelenlegi gyakorlat szerint a riasztást csak két nappal azt követően rendelik el, hogy a koncentráció három mérőállomáson meghaladja a riasztási határértéket – közölte a civilszervezet pénteken az MTI-vel. Javasolják a riasztási fokozat PM10-koncentrációra vonatkozó határértékének módosítását is: köbméterenként 100 mikrogrammról 80-ra csökkentenék azt az értéket, amelynél már el kellene rendelni a riasztást. A munkacsoport szerint bővíteni kell azoknak a járműveknek a körét is, amelyek a riasztás ideje alatt nem közlekedhetnek, idesorolnák a dízelüzemű járműveket, a belső égésű motorral ellátott kétkerekű járműveket, valamint a belső égésű motorral rendelkező gépeket. A Levegő Munkacsoport szerint emellett egy hatékony dugódíj (városi útdíj) bevezetésének feltételeit is ki kell dolgozni, amellyel jelentősen korlátozni lehet a legszennyezőbb járművek mozgását. Forrás: MTI
2017.01.28 08:56:27


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!