A kémkedéssel gyanúsított jobbikos ügyében egy helyben totyog a nyomozás
Még mindig nyomoznak a Jobbik uniós képviselője, Kovács Béla ellen, és még mindig nem sikerült vádat emelni. A kémkedéssel összefüggésbe hozott ellenzéki politikus ügyében több országból kértek be jogsegély keretében adatokat a nyomozók. Azonban a nagy dérrel-dúrral bejelentett kémkedési sztori lezárása igen lassan halad.
Újabb három hónappal, április 20-ig meghosszabbították a nyomozást a jobbikos Kovács Béla kémkedési ügyében  A Jobbik európai parlamenti  képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a politikus egy jelenleg is aktív, egykori KGB-ügynökkel összefüggő nyomozás közben a titkosszolgálat látókörébe került. A polgári elhárítás jelezte a nyomozó hatóságnak, hogy Kovács konspiratív módon tart fent kapcsolatot orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel látogat Moszkvába. Ezek után Polt Péter legfőbb ügyész 2014 májusában Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez fordult, akitől azt kérte, hogy a testület függessze fel a politikus mentelmi jogát. 2015 novemberében hárult el a jogi akadálya annak, hogy a jobbikos képviselővel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség  elkezdhesse a büntetőeljárást. Kovácsot eddig  csak kétszer hallgatták ki gyanúsítottként. A eddig három országból biztosan kért adatokat jogsegély keretében a Legfőbb Ügyészség. Ezek részben már megérkeztek. Az anyagokat fordítják, elemzik, és ez is jelentősen hozzájárul az eljárás elhúzódásához. A politikust biztos, ami biztos, költségvetési csalással is gyanúsítják. Állítólag papíron foglalkoztatott gyakornokokat, amiért pénzt és támogatást számolhatott el Kovács Béla.
2017.01.18 08:11:30


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!