Elítélték a rugdosódó operatőrnőt
Gyorsan el is ítélték a bíróság a migránsokat rugdosó operatőrnőt. Garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta első fokon a Szegedi Járásbíróság L. Petrát. A tévés 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat és gyermekeket rúgott meg, mindezt a nemzetközi újságírók pedig lefotózták, levideózták.
A vádlott nem jelent meg a tárgyalóteremben, kérésére zárt láncú távközlési hálózaton keresztül hallgatták meg, miközben egy másik bírósági épületben tartózkodott. Ennek oka, hogy a rendőrség személyi védelmét rendelte el, így a személyi körülményeiről is zárt tárgyaláson kérdezték. A vádlott szerkesztő munkatársával az N1 TV megbízásából a migrációs válságról készítettek anyagot Röszkén, a Dugonyi úti gyűjtőpontnál. Ekkor az út és a kukoricás között mintegy 1300 migráns tartózkodott, kora délután azonban négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről. A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állva forgatott, amikor egy migráns lendületében nekifutott. Az operatőrnő azonban továbbra is a helyén maradt, és forgatott. Ezt követően a vádlott a következő fiatal férfit jobb lábával, talppal lábszáron rúgta, majd ezután egy szintén futó kislányt is térdmagasságában, jobb lábfejével megrúgott. Ezután egy gyermekével kezében elszaladni próbáló férfit egy rendőr próbált visszatartani. Amikor kiszabadult, a vádlott a férfi haladási iránya felé emelte bal lábát, a bíróság álláspontja szerint azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy hozzá is ért volna. A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr arra hivatkozott, hogy csupán töredékes emléke vannak, de felháborítónak találta a migránsok viselkedését, lábával pedig csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától, csupán védekezett, tettével a rendőrök munkáját igyekezett segíteni. L. Petra nemrég a Parlament alelnökétől, Lezsák Sándortól vett át egy komoly elismerést, igaz, a férje helyett ment csak el állítólag ezen eseményre a most elítélt operatőr hölgy.
2017.01.13 08:31:36


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!