A bíróság döntött, méltatlan és nem lehet Gyenes Gyömrő polgármestere
Hiába mondott le, hiába választották meg újra, nem lehet polgármester Gyenes Levente. Méltatlannak mondta ki Gyömrő polgármesteri tisztségére az adócsalásért tavaly jogerősen szabadságvesztésre ítélt Gyenes Leventét a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A döntés állítólag nem jogerős.
A bíróság hamar lezavarta a gyömrői polgármester ügyét, amely azt volt hivatott eldönteni, hogy lehet-e valaki városvezető, ha elítélték. Mert ugye a felfüggesztett büntetés is ítélet. Gyenes Leventét ugyan nemrég újraválasztották, de már az időközi választás előtt többen megkérdőjelezték ennek az egész gyömrői cirkusznak a létjogosultságát, hisz a polgármestert jogerősen adócsalásért ítélték el. Gyenes mindeddig még a méltatlansági eljárás indításának az alapját is kétségbe vonta. A helyzet azonban a törvény szerint teljesen világos: a bíróság döntése ellen bármelyik fél fellebbezést nyújthat be, s arról a másodfokú bíróság nem peres eljárásban, három hivatásos bíróból álló tanácsban határoz majd. A döntés ellen felülvizsgálatnak helye nincs. Ha tehát a másodfokon illetékes Budapest Környéki Törvényszék jóváhagyja az elsőfokú határozatot, január közepére eldől: 2019 októberéig székében maradhat-e Gyömrő polgármestere, vagy tavasszal újabb voksolást kell tartani. Gyenes Leventét a Gyömrő 2000 Kör jelöltjeként a tavaly augusztusi időközi választáson jóval több mint kétharmados szavazataránnyal választották újra (2002 óta valamennyi önkormányzati választáson győzött), miután lemondott tisztségéről a tavasszal lezárult büntetőpere után. A Szegedi Ítélőtábla a kecskeméti számlagyárként elhíresült ügyben adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt jogerősen kilenc hónap – két évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. Ekkor kezdődött az azóta is tartó jogi vita a kormányhivatal és a polgármestert támogató civilszervezet képviselőinek többségével működő gyömrői képviselő-testület között. A PMKH jogértelmezésében az önkormányzati törvény alapján mindaddig fennáll a méltatlanság, amíg a felfüggesztett börtönbüntetés tart. Mivel azonban a polgármestert a közügyektől nem tiltották el, újra indulhatott az időközi választáson. Gyenes Levente szeptember végéig saját maga lemondhatott volna ismét a tisztségéről, de nem tette meg, ezért a kormányhivatal kérte a polgármester tisztségének megszüntetését a gyömrői képviselő-testülettől. A helyi képviselők azonban október 29-i tanácskozásukon nem mondták ki a méltatlanságot. A PMKH által ezután indított bírósági eljárás elhúzódott, formai hibára hivatkozva visszakapták a keresetet, és csak november 24-én postázták újra. Természetesen az ügyben keressük az érintett polgármestert is, hogy elmondhassa véleményét.
2017.01.03 16:52:32


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!