Vonatok koccantak Ceglédnél
Ezúttal két személyvonat ütközött, nem a metrókocsik. A karambol Ceglédnél történt, és állítólag az elsődleges infók alapján itt is az egyik szerelvény utolérte a másikat. A balesetben kilencen sérültek meg, két jegyvizsgáló  súlyosan. Kórházba azonban csak három embert kell vinni.  
A vonatok a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon, Cegléd külterületén, a Farkasdűlői átjárónál csapódtak egymásba. A koccanás erejét mutatja, hogy az egyik vonat ütközője igen szépen elhajlott, azaz ez több volt mint egy koccanás első ránézésre. Az InterCity ráfutott a személyvonatra, amit egy darabig maga előtt tolt. Egyelőre kilenc sérültről tudni. Komoly késések is kialakultak, de már a közlekedési rend helyre állt. A MÁV-tól egyelőre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy műszaki hiba miatt késés várható a vonalon, a Katasztrófavédelem szóvivője pedig megerősítette nekünk ezt az információt.

A hajnali órákra eltávolították a sérült vasúti járműveket, ennek eredményeként már mindkét vágányon menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A személyvonat mozdonya meghibásodott, a mögötte közlekedő Rétköz InterCity az üzemképtelen vonatot megpróbálta betolni Ceglédre – írja a Mávinform.

A vonat hirtelen befékezett, és a mögötte haladó IC alacsony sebességgel ráütközött. Az eset következtében a személyvonaton két jegyvizsgáló súlyosan, míg az IC-n három utas könnyebben megsérült.

(Fotó: mihádák)

2017.01.03 08:55:22


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!