Nagyon különös ilyen gondolatokat olvasni attól az embertől, aki gyakorlatilag abból él, hogy az amatőr ökölvívó-egyesületek nem kis munkával és költség mellett, felkutatnak tehetséges gyerekeket, azokat a tehetségeket, akiket találnak, kész versenyzővé nevelnek, majd ezekre lecsaphat a profi ökölvívás később, és elviheti versenyzőnek, akiből igen szépen lehet keresni. Ha igaza lenne Rácz Félixnek abban, hogy a magyar amatőr ökölvívóműhelyekben nem folyik megfelelő felkészítő munka, akkor selejtek kerülnek ki „gépsorairól”, ami azt jelentené, hogy selejtek sportolnak Rácz Félixnél is, hiszen minden versenyzőjét a szidott amatőr műhelyek nevelték fel neki. Ráadásul a hozzá tartozó profik, szinte kivétel nélkül, ma is amatőr edzőkkel készülnek fel a versenyeikre, az amatőr edzőtermeket, műhelyeket és adottságaikat használják fel a versenyre való felkészüléshez. Például Harcsa Norbert vagy Szellő Imre nem profiként lett kiugró tehetség, hanem ők is, ahogy a legtöbb mai magyar profi, amatőrként váltak igazi bajnokká, nagy versenyzővé, és csak azután kerültek át a profikhoz pénzt keresni, amikor már lemondtak arról a legnagyobb álmukról, hogy indulhassanak az olimpián. Valóban elismerés illeti a profi versenyzőket mostani teljesítményükért, ezt senki nem akarja elvitatni, de az tény azért, hogy amatőrként nagy sikert elérni, a világ legjobbjai közé tartozni, lényegesen nehezebb dolog, mint profiként. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét a szakszövetséget alkotó egyesületek választották meg elnöküknek, küldötteik útján. Egyedül nekik van joguk dönteni arról ezután is, hogy meg akarják-e tartani pozíciójában a legitim elnököt vagy sem. Ebbe kintről beleszólni senkinek nincsen joga. Csötönyinek nagyon sokat köszönhet a magyar ökölvívás. Rengeteg pénzt hozott be szponzorok által, és nem jelentéktelen az sem, hogy amíg sikeres vállalkozó volt, saját pénzéből is igen meghatározó szinten támogatta a sportágat. Mára az egyesületek, a műhelyek folyamatosan javuló körülmények között dolgozhatnak. Dinamikusan növekszik a versenyzői létszám és utánpótlás területén egyre kiemelkedőbb eredmények születnek a magyar amatőr ökölvívásban. Éppen kilép juniorból az a kapuban álló nemzedék, akinek képességeiben megvan a lehetőség arra, hogy ha a sportág meg fogja tudni tartani őket, akkor felnőttként is végre újra jelentős eredményeket érhetünk el. Az ifi mezőny sem gyenge, és ami nagyon biztató, hogy úgy fest, serdülő korosztályban is erősödik a sport. Ezekben az eredményekben elvitathatatlan érdeme van a szakszövetség elnökének és elnökségének is. Senki nem vitatja, hogy szükség van több szinten is a reformokra, és ezeket az elnök támogatja is. A MÖSZ szakmai igazgatója, dr. Kovács László, olyan átfogó reformprogramot dolgozott ki, szakemberekkel konzultálva, amely közép- és hosszú távon is kezelni képes a létező problémákat. Természetesen a reformokról egyeztetett a korosztályos válogatottak szövetségi kapitányaival is és őket is bevonja a közös munkába. De partnerként kezeli a közös cél érdekében az egyesületek vezetőit és a csapatokat is. Csötönyi maximálisan szabad kezet ad a szakmai munkában a stáb tagjainak és tőle minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy eredményesen tudjanak dolgozni. Nagyon sok fiatal szakembert vontak be a munkába és ez már rövid távon is meghozta az eredményét – aki látta az idei felnőtt magyar bajnokságot, az értheti, hogy miről van szó, és ez nem kis részben például az agilis és fiatal Lukács Adorjánhoz volt köthető. A régiós rendszer bevezetése is igazolta helyességét a gyakorlatban, és máris nagyon komoly eredményeket tudott felmutatni. A problémák léteznek, de olyan úton indult el a szakszövetség, amely egyértelműen eredményes lehet és szerintem lesz is. És tegyük hozzá, hogy a reformok legelején jár még csak a sportág, ha beindul minden, akkor ugrásszerű minőségjavulás lesz várható minden területen. Az ősi dakota mondás szerint, járt utat járatlanért el ne hagyj, mert ha ezt teszed, akkor a kis indián nagyon gyorsan eltéved, nem ér vacsorára a wigwamjához, és éhes marad. Az meg nem ugye jó dolog. Most abba nem mennék nagyon bele, hogy a független Csötönyi Sándor személye vajon kiknek csípheti annyira a szemét, hogy újabb lavinát indítson ellene. De nem túl bonyolult a képlet ehhez… Az amatőr és a profi ökölvívó között a leglátványosabb különbség, hogy az amatőr nem kap pénzt a vereségért. Gyakran a győzelemért sem. A profi versenyzők egy évben kb. 4-5 versenyen vesznek részt, amikor is egyetlen ellenfelet kell legyőzniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Az amatőrök egy évben kb. 20-25 versenyen indulnak átlagosan, és ahhoz, hogy ezeken a versenyeken, a végén győztesnek hirdessék ki őket, 3-4 ellenfelet kell hozzá legyőzniük. A profi versenyzőknek ellenfelet keresnek a menedzsereik. Az amatőr ökölvívók nem válogathatnak az ellenfelek között, sorsolás alapján kapják azokat meg. A profinak az egyetlen meccsén sok menet áll rendelkezésére ahhoz, hogy magának kedvező eredményt alakítson ki rajta, az amatőr 3 menet alatt kell, hogy döntésre vigye a dolgot, ami nem ad pihenési lehetőséget számára. Rácz Félix példát vehetne a profi versenyzőinek nagyobbik részéről. Ők tisztelettel állnak az amatőr ökölvíváshoz, és tudják, hogy annak köszönhetik elsősorban, hogy most profiként képesek eredményesek lenni és ezzel nem kevés pénzt keresni. Nem köpködnek vissza azokra a műhelyekre és a műhelyek szakembereire sem, akik felnevelték őket. Magyarországnak, a magyar ökölvívásnak szüksége van az amatőrjeire és profijaira egyaránt. Jó lenne egymást tisztelniük és megbecsülniük. Az amatőrök vezetői nem szólnak bele a profik dolgaiba, nem akarják megszabni, hogy ki vezesse őket, hogy mit és hogyan csináljanak. Jó lenne, ha ez kölcsönösségi alapon működhetne így, mert a felesleges, személyes vélt vagy valós sértettségből fakadó háború csak árt a sportágnak. (Forrás: Sportmindig–Esti Újság)