Alig látható és felismerhetetlen a körúti robbantó arca, nehéz lesz így elkapni
Nyilvánosságra hozták az állítólagos körúti robbantóról készült ipari kamerás felvételt. A kép minősége pocsék, s aki ebből bármit is felismer, az ember legyen a talpán. A nyomravezetőnek továbbra is jár a 10 millió forintos jutalom és persze a tanúvédelmi program is.
Bár nyilvánosságra hozták a feltételezett körúti robbantóról készült ipari kamerás videót, de ez sajnos silány minőség és pocsék, alig lehet rajta bármit is felismerni. Így ember legyen a talpán, aki ez alapján megtudja mondani, ki volt a robbantó. Az ismeretlen férfi körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli, aki az elkövetéskor világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt és egy hátizsákot. Az elkövető azonban rettentő módon profi volt, de lehet, csak a véletlen műve, hisz az arca egyik térfigyelő kamerán sem vehető ki rendesen. Sőt, kijelenthetjük, hogy felismerhetetlen. A bombás merénylő emellett azt is tudta, hogy a körúti kamera meddig lát el, és épp nem látni azt, ahogy ő leteszi a bombás szatyrot a tett helyszínére. Úgy tűnik, rutinos elkövetőről van szó. A magyar FBI, azaz az NNI nyomozóinak a munkáját sajnos ezen felvételek nem nagyon vitték előrébb. Milyen jó is lett volna, ha a térfigyelő kamerák telepítésekor a belügy megszabta volna, hogy mi az a minimumszint, mi az a minimum képfelbontási tudás a kameráknál, amelyek telepíthetőek. Így a felvételek minősége este is olyan lett volna, hogy most a merénylő arca simán és tisztán azonosítható lett volna. sajnos a térfigyelő kamerák nagy része nem megfelelő képfelbontású, így hiába nagyít bele bárki, a kép szétesik apró pixeljeire. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kéri, hogy aki a fényképeken látható férfit felismeri, személyével, illetve tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06/80-620-107 számot, vagy a „Telefontanú” 06/80-555-111 zöldszámát. Bejelentését megteheti a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén, illetve személyesen bármelyik rendőri szervnél. Az országos rendőrfőkapitány a nyomravezetőnek nettó 10 millió forint díjat tűzött ki. A rendőrség a bejelentő személyét bizalmasan kezeli. (Fotó: Police)
2016.09.27 07:56:44


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!