Az idei kampányban számos olyan plakátot lehetett látni országszerte, amelyeken az ellenfelek prominenseit börtöntölteléknek, bohócnak vagy tolvajnak tüntették fel. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) ezzel a gyűlöletkampánnyal szemben szeretetkampányt hirdetett: óriásplakátaikon olyan rivális politikusokat szerepeltettek, nem negatív színben, akiket munkájukért tisztelnek. Az NVB másfél millió forintra bűntette őket, megtévesztés miatt.
Az NVB-hez Szabó Tímea, a balodali összefogás jelöltje fordult kifogással azért, mert a JESZ plakátjain mások mellett az ő fényképe is feltűnik de ehhez nem járult hozzá. A politikus beadványában azt írta, képmása a plakátokon "egyértelműen azt a hamis üzenetet közvetíti a választóknak" hogy ő a JESZ jelöltje vagy támogatója lenne. Szerinte a történtek "különösen súlyosan" sérttették a választások tisztaságát, hiszen egyszerre volt alkalmas a választók megtévesztésére és egyúttal tisztességtelen politikai előny szerzésére.
Jelezte, tudomása szerint a plakátból, melyen mások mellett Pokorni Zoltán fideszes politikus is szerepel országosan összesen 400-at helyeztek ki. A plakáton a JESZ neve és logója felett a "Hiszünk a szeretet és összefogás erejében" - felirat olvasható.
Az NVB tagok túlnyomó többsége egyetértett azzal, hogy jogsértés történt, csak abban voltak eltérő álláspontok, hogy a bírság összege mekkora legyen; végül a maximálisan kiszabható bírságról hoztak határozatot.

Az NVB-hez Szabó Tímea, a balodali összefogás jelöltje fordult kifogással azért, mert a JESZ plakátjain mások mellett az ő fényképe is feltűnik de ehhez nem járult hozzá. A politikus beadványában azt írta, képmása a plakátokon egyértelműen azt a hamis üzenetet közvetíti a választóknak hogy ő a JESZ jelöltje vagy támogatója lenne. Szerinte a történtek különösen súlyosan sérttették a választások tisztaságát, hiszen egyszerre volt alkalmas a választók megtévesztésére és egyúttal tisztességtelen politikai előny szerzésére.
Jelezte, tudomása szerint a plakátból, melyen mások mellett Pokorni Zoltán fideszes politikus is szerepel országosan összesen 400-at helyeztek ki. A plakáton a JESZ neve és logója felett a Hiszünk a szeretet és összefogás erejében - felirat olvasható.
Az NVB tagok túlnyomó többsége egyetértett azzal, hogy jogsértés történt, csak abban voltak eltérő álláspontok, hogy a bírság összege mekkora legyen; végül a maximálisan kiszabható bírságról hoztak határozatot.
| Belföld | 2014.04.07 18:55 |
| Belföld | 2014.04.07 16:46 |
| Belföld | 2014.04.07 15:06 |
| Belföld | 2014.04.07 14:01 |
| Belföld | 2014.04.07 13:18 |
| Belföld | 2014.04.07 17:41 |
| Belföld | 2014.04.04 14:38 |
| Belföld | 2014.04.04 14:20 |
| Belföld | 2014.04.04 11:06 |
| Belföld | 2014.04.04 16:13 |
| Belföld | 2014.04.04 15:14 |
| Belföld | 2014.04.04 16:21 |
| Belföld | 2014.03.23 18:55 |
| Belföld | 2014.03.23 18:54 |
| Cím | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| [email protected] | |
| Telefon: | 20-242-09-73 |
| Cím: | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| e-mail: | [email protected] |
Főszerkesztő:Csákány TiborFelelős szerkesztő:Stoffán György |
ÚjságírókBecsky IstvánCzeglédi Andrea Csákány Áron Gáspár Mihály Hornyák Zsolt Kertész B.Ferenc Nagy Zsolt Tordai Csilla Varga Zsolt Dr. Nemcsók János prof. környezet és természetvédelmi szakértő Kolompár László roma-ügyi tanácsadó |
