Elmondta, a magyar külügyi tárca azért is barátságtalannak tartja a román fél lépését, mert a két külügyminiszter már többször egyeztetett arról, hogyan lehet a két ország kapcsolatát tovább fejleszteni. Rögzítették azt is, kérik, hogy a román fél gondolja át még egyszer az elképzeléseit. A román nagykövet ígéretet tett arra, hogy a kérést továbbítja Bukarestnek.
A szóvivő közölte, a jegyzékben arra is felhívták a román fél figyelmét, hogy nem két új főkonzulátus megnyitásához kértek engedélyt, hanem a már működő - kolozsvári és csíkszeredai - főkonzulátusok konzuli irodáinak engedélyezését.
A román külügyminisztérium az MTI megkeresésére korábban azt közölte, Románia a kölcsönösség és arányosság elvére hivatkozva utasította el, hogy Magyarország bővítse romániai konzuli hálózatát. A közlemény megemlíti: a konzuli kapcsolatokat szabályozó Bécsi Egyezmény szerint Romániának szuverén joga megtagadni a hozzájárulást ahhoz, hogy területén valamely ország bővítse konzuli képviseletét. A magyar igény elutasításánál azt is figyelembe vették, hogy Magyarország most is jelentős konzuli hálózatot működtet Románia területén.
A román külügyminisztérium azt is jelezte, Bukarest meglepődve fogadta a magyar külügyi szóvivő csütörtök délelőtt nyilatkozatát, miután döntése okairól kedden kihallgatáson tájékoztatta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetet. (Nagy Anna csütörtök délelőtt azt mondta az MTI-nek, értetlenül állnak a román elutasítás előtt, és a rendkívüli csalódottságot fokozza, hogy kezdetben nem ilyen hozzáállást tapasztaltak a bukaresti diplomácia részéről.)
A román külügyminisztérium ugyanakkor megerősítette, hogy elkötelezett híve a Magyarországgal való kétoldalú kapcsolatok megerősítésének a két állam közti stratégiai partnerség jegyében.
A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. A nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári, a marosvásárhelyi pedig a csíkszeredai főkonzulátus alárendeltségében működött volna.
Romániában a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredában és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus. Romániának Budapesten van nagykövetsége és konzuli hivatala, Gyulán és Szegeden pedig főkonzulátusa.
| Belföld | 2014.07.04 12:02 |
| Belföld | 2014.07.04 12:04 |
| Belföld | 2014.07.04 12:06 |
| Belföld | 2014.07.03 22:57 |
| Belföld | 2014.07.03 22:58 |
| Belföld | 2014.07.03 22:40 |
| Belföld | 2014.07.03 22:37 |
| Belföld | 2014.07.03 17:13 |
| Belföld | 2014.07.03 17:10 |
| Belföld | 2014.07.03 17:06 |
| Belföld | 2014.07.03 17:04 |
| Belföld | 2014.07.03 17:01 |
| Belföld | 2014.07.03 10:48 |
| Belföld | 2014.07.03 00:15 |
| Cím | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| [email protected] | |
| Telefon: | 20-242-09-73 |
| Cím: | 1158 Budapest, Neptun utca 12 |
| e-mail: | [email protected] |
Főszerkesztő:Csákány TiborFelelős szerkesztő:Stoffán György |
ÚjságírókBecsky IstvánCzeglédi Andrea Csákány Áron Gáspár Mihály Hornyák Zsolt Kertész B.Ferenc Nagy Zsolt Tordai Csilla Varga Zsolt Dr. Nemcsók János prof. környezet és természetvédelmi szakértő Kolompár László roma-ügyi tanácsadó |
