A Fidesz-székházat is a miniszterelnök egyik barátja újíthatja fel
A miniszterelnök egyik barátjának, a Fehérvári futballcsapat tulajdonosának, Garancsi Istvánnak az érdekeltségébe tartozó Market Zrt. nyerte el a Fidesz-székház felújítását. Úgy tudni, a meghívásos pályázaton közel félmilliárd forintért kell rendbe hozni az egykoron szebb napokat látott előkelő épületet. Érdekes és véletlen egybeesés, hogy  a jelenlegi kormánypárt majdnem elbukta a Lendvai utcai épületét, de megmentette őket anno a sokaknak csak a Széchenyi bankosként ismert Töröcskei István bankár.  
A tetőt, a külső burkolatot és a belső tereket is renoválnia kell a közbeszerzésekben jártas Market cégnek, amely mint közismert, a Groupama Arénát is szépen felépítette. A Fidesz pártigazgatója és alelnöke, valamint a Fradi elnöke, Kubatov Gábor a a Magyar Hírlapnak adott interjújában érdekes módon nem árulta el, hogy ki a nyertes, lehet, ő sem tudta még. Az RTL Klub azonban ma ország-világ előtt elárulta a nyertes cége nevét. A ma már Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. a Lendvai utcai ingatlant 460 millióért varázsolja újjá. A Market Zrt.-be 2014 novemberében vásárolta be magát egy cégen keresztül az a Garancsi István, az FC Fehérvár tulajdonosa, aki egy interjúban hegymászó hasonlattal élve a „kötélbarátjának” nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. A Market az elmúlt években jól szerepel a közbeszerzéseken: 40 milliárdért építhetik a vizes vb helyszínét, 5,3 milliárdért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új sportcsarnokát. S a Fradi-stadion milliárdjait még akkor nem is említettük. Az Együtt szerint ilyen véletlenek nincsenek, azért nyert a Market, mert Orbán Viktor barátjának cégéről van szó – mondta Szigetvári Viktor pártelnök. A Fidesz-sajtóosztály azt üzente, a döntésnél két szempontot vettek figyelembe: az árat és a határidőt. (Fotó: Index)
2016.04.05 08:30:03


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!