100 milliós óvadék sem volt elég Sziveknek, társa Jellinek ennél is nagyobb összeget mondott
Az Esti Újság úgy tudja, hogy a Volánbusz 11 milliárdos mutyijával gyanúsított Szivek Norbert a szabadulásáért cserébe 100 millió forint óvadékot is felajánlott. A bíróság azonban ezt sem fogadta el. Úgy tudjuk a másik gyanúsított NER milliárdos ügyvédei pedig még ennél is nagyobb óvadékot mondtak be, de a biróság rejtélyes okból ezt nem is kérte, de enyhítette a kényszerintézkedést Jellinek esetében.
Érdekes és egyben már-már fura események zajlottak le a NER két nagyágyú milliárdosának Jellinek Dávidnak és Szivek Norbertnek az előzetes letartóztatásuk meghosszabbításáról szóló tárgyalásán.

A Budai Központi Kerületi Bíróság dr. Sz. N. gyanúsított letartóztatását további három hónappal meghosszabbította, míg J. D. terhelt letartóztatását megszüntette, és ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el, nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásával
– írta közleményében a Fővárosi Törvényszék.

Az Esti Újság úgy tudja, hogy a szabadulás reményében Szivek Norbert ügyvédei nem kevesebb mint 100 millió forintos óvadékot is felajánlottak a bíróságnak csak azért, hogy védencük kikerülhessen a Venyige utcai börtönből, amit csak Jurassic Parknak becéznek az éjszakai életben, ami elég beszédes. Nos a bíróságnak ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkzeleő Zrt egykori igazgatója otthonában raboskodhasson. A milliárdossá váló NER gyanúsított Szivek, a mai napig az MNV Zrt. tanácsadója és a szintén gyanúsított országgyűlési képviselő Seszták Miklós érdekeltségébe tartozó Várda Drinket is vezetgette 2006 és 2008 között. Szivek az elsőfokú bírói verdikt alapján így újabb 3 hónapig előzetesben marad azaz a szeretet ünnepét is a rácsok mögött tölti majd.

A tárgyalás érdekessége Jellinek Dávid NER milliárdos esete volt, akinek az ügyvédei jóval nagyobb óvadékra tettek ajánlatot a biróságnak, mint Szivek ügyvédei. Az Esti Újság úgy tudja, hogy az előzetes letartóztatásról szóló tárgyaláson ezen óvadék nem volt szükséges ahhoz, s a biróság sem nagyon reagált erre indoklásában. Jellinek azonban szabadulhatott és a dutyi helyett otthon kell raboskodnia és ehhez 1 hónapig kellett csak a rácsok mögött ülnie. A bíróság úgy tudjuk Jellinek esetében is megerősítette, hogy a szökés és elrejtőzés veszélye fenn áll a milliárdos esetében továbbra is, de a nyomkövető ezt a problémát áthidalja. A NER milliárdos szabadulása megtörtént, de az, hogy kint is marad az még kérdéses, mert a döntés nem jogerős, másodfokon is át kell mennie ennek a Budai Központi Kerületi Biróság indoklásnak.

Az biztos, hogy a BKKB mostani döntése alapjaiban új szemléletet vezethet be. Az előzetes letartóztatásoknál az egyik pont a szökés elrejtőzés veszélye szokott lenni indok arra, hogy a gyanúsított dutyiba kerüljön. A mostani verdikt alapján azonban elegendő lesz egy nyomkövető is és feltehetőleg gyanúsítottak ezrei kérik majd azt, hogy engedik őket haza, és ők is szívesen otthonukban várják majd inkább a bírói verdiktet.



A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében indítványozta Jellinek Dániel és Szivek Norbert előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.

Jellinek esetében az NVVH a bűnismétlést is reális kockázatnak tekintette, miközben a két férfi ügyvédei elsődlegesen a kényszerintézkedés megszüntetését kérvényezték azzal a meghagyással, hogy ha ezt nem kívánja megtenni a bíróság, úgy rendeljen el ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletet mindkettejükkel szemben. Szivek ügyvédei óvadékot is felkínáltak.

Az Esti Újság úgy tudja, hogy ez a 11 milliárdos Volánbusz mutyi elér egészen Pécsig, emlékeznek még a PK Közlekedési Zrt.-ügyére, amely vállalkozás Pécs tömegközlekedéséért volt felelős. A cégnek ezen kívül különféle cégeken keresztül több mint 600 db busza is volt, amely a Volánbusz partnere volt és rendelkezett buszgarázsokkal is és mily érdekes pont azon ingatlanokkal, amely tárgya a most nyomozás alatt álló Volánbusz-mutyi ügyet is érinti.

A pécsi cégnél különös büntetőeljárás történt és a felszámolás is több mint érdekes volt.

A törvényszék végül azzal indokolta a döntését, hogy Szivek a gyanú szerinti bűncselekményekben központi szerepet játszott, a nyomozás viszont még csak a kezdeti fázisban van, így Sziveknek lehetősége lenne olyan személyeket is befolyásolni, akik egyelőre nem kerültek be a hatóságok látókörébe. Ezzel szemben Jellinek egyrészt a megalapozott gyanú szerint a korrupciós láncolatban elszigetelt szerepet töltött be, másrészt a nyomozás folyamán érdemi vallomást tett, és hajlandó volt együttműködni a hatóságokkal.

Mint arról korábban beszámoltunk Jellinek Dánielt, az Indotek Group vezérigazgatóját és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját egy hónapra tartóztatta le a bíróság.

A gyanú szerint több mint 10 milliárdos vagyoni hátrányt okoztak azzal, hogy jelentős túlárazással szereztek be használt autóbuszokat abban az időszakban, amikor az MNV gyakorolta a Volán-társaságok tulajdonosi jogait. A túlárazással szerzett pénz egy részét XII. és IX. kerületi ingatlanberuházásokkal moshatták tisztára a gyanú szerint.

( Csákány Tibor )
2026.10.18 21:20:21


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!