Fordulat történt a NER milliárdos Jellinek otthonában raboskodhat
Meglepő fordulat történt a dutyiban ülő NER milliárdosok büntető ügyében. A biróság alig egy hónap elteltével megszüntette a legszigorúbb kényszerintézkedést Jellinek ellen, aki otthon raboskodhat. A milliárdos üzletember a nyomozás során érdemi nyilatkozatot tett, és töretlen együttműködési készséget mutatott, ezért esetében az eljárás befolyásolásának a veszélyére már nem lehetett következtetni. Társa Szivek Norbert előzetes letartóztatását a biróság 3 hónappal meghosszabbította, így a közelgő karácsonyi ünnepeket is börtönben tölti majd.
A Budai Központi Kerületi Bíróság a másik NER -es üzletember Szivek Norbert letartóztatását azonban további három hónappal meghosszabbította, míg Jellinek Dániel letartóztatását megszüntette és ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el, nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásával. Azaz házőrizetbe került.

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása érdekében – Jellinek vonatkozásában a bűnismétlés veszélyére is hivatkozással – indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítását a Volánbuszt érintő több mint 10 milliárdos korrupciós bűncselekményekkel összefüggő bűncselekmények kapcsán indult büntetőeljárásban.

A gyanúsítottak védői elsődlegesen a kényszerintézkedés megszüntetését, másodlagosan ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozták, szükség esetén nyomkövető eszköz alkalmazásával. Szivek vonatkozásában óvadék letételének indítványozására is sor került.

A tájékoztatás szerint a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja mindkét terhelt esetében változatlanul fennáll. A bíróság álláspontja a szökés, elrejtőzés veszélyét illetően változatlan. A cselekmények bizonyítottsága esetén a kiszabható büntetés nagysága, kiemelkedő tárgyi súlya a terheltek kiterjedt kapcsolati rendszerével együtt értékelve továbbra is az elérhetetlenné válás veszélyére enged következtetést. A kiemelkedő egzisztenciális helyzetű és kiemelkedő életszínvonalon élő terheltek számára ugyanis, mint azt a biróság írta, minden anyagi eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy megteremtsék a feltételeit annak, hogy a felelősségrevonást elkerülendő kivonják magukat az eljárás hatálya alól.

A bíróság a gyanú szerinti bűncselekményben központi szerepet betöltő Szivek Norbert esetében továbbra is megállapította a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélyét. A nyomozás kezdeti szakaszban van, a nyomozóhatóság látókörén még kívül eső személyek kilétének megállapítása, a bizonyításban kiemelt jelentőségű vallomásaik befolyástól mentes beszerzése megkívánja e terhelt szabadságának átmeneti elvonását. Ugyanakkor Jellinek Dániel a megalapozott gyanú szerinti korrupciós láncolatban elszigetelt szerepet töltött be, így korlátozottabb volt azon bizonyítékok köre is, amelyek befolyásolására törekedhetett volna. A nyomozás során érdemi nyilatkozatot tett, töretlen együttműködési készséget mutatott, ezért esetében az eljárás befolyásolásának a veszélyére már nem lehetett következtetést vonni. A bíróság Jellinek Dániel vonatkozásában a korábbiakkal egyező indokok mentén továbbra is úgy látta, hogy a bűnismétlés veszélye közeli és reális. E körben a terhelt büntetett előéletén és a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljáráson túl utalt a bíróság a gazdasági életben betöltött kiemelt szerepére és a rendkívül kiterjedt kapcsolatrendszerére is, melyek felhasználásával újabb bűncselekményt követhetne el. A fentiek alapján a bíróság Szivek Norbert esetében enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére az eljárás jelen szakaszában sem látott lehetőséget, hiszen az eljárásban szereplő más személyek befolyásolásának veszélye miatt továbbra is szükséges a terhelt kommunikációjának teljes ellenőrzés alatt tartása, így az ő letartóztatását további három hónappal meghosszabbította. Jellineknél a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére immáron nem tartotta indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítását, ezért annak egyidejű megszüntetése mellett ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletet rendelt el, nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásával. A végzés nem jogerős, az ügyészség fellebbezett.

A szokásjog alapján Jellineket elméletileg haza kell most engedni és két héten belül kiderül, hogy vissza kerül-e a dutyiba vagy sem, ez a másodfokú biróság döntésén múlik.

Szivekről úgy tudjuk, hogy ő már lelkileg is úgy készült az egy hónappal ezelőtti letartóztatáskor, hogy hosszabb időt fog eltölteni a börtönben és ez a megérzése be is jött a NER üzletembernek.

A milliárdos üzletembert Jellinket, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját, Szivek Norbertet szeptember közepén állították elő, mindkettejüket az otthonukból vitték el a rendőrök. A Volán-ügyben évek óta nyomozgattak a rendőrök különösebb eredmény nélkül, az események a kormányváltás után gyorsultak fel. Május közepén a KNYF önálló nyomozást indított, amely, mint hangsúlyozták, elkülönül a Nemzeti Nyomozóirodánál folyamatban lévő vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárástól.A nyomozás szerint 2015 és 2018 között az állami Volán-társaságoknál mintegy 10 milliárd forintos kár keletkezhetett túlárazott buszbeszerzések és más vitatott ügyletek miatt. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a korrupcióból származó pénzeket később miként mosták tisztára, illetve milyen céges és ingatlanos konstrukciókon keresztül forgatták tovább. Az ügyben Jellineken és Sziveken kívül három gyanúsított van, közülük ketten szabadlábon védekezhetnek. Az ügyészség szerint Jellinek, Szivek és egy harmadik gyanúsított terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele – a halmazati szabályokra figyelemmel – 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés büntetés.

( Csákány Tibor)
2026.10.16 18:58:33


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!