Folytatódik a hírhedt Takszöv-per Szegeden főszerepbe került egy már-már elfelejtett és kimaradt vádlott
Az Esti Újság úgy tudja a Szegedi Törvényszék november 4-én folytatja a több mint 20 évig tartó elhíresült Takszöv-pert. Most egy olyan vádlott esetében lesz tárgyalás, aki pszichés betegsége miatt maradt ki a bírósági eljárásból évekig, a taláros testület pedig valamilyen rejtélyes okból nem vette észre, hogy az eljárásból kimaradt vádlott. O.Mariann már rég nemes beteg. Az ügyben 2025-ben 20 vádlottat ítélték el jogerősen, mindenki szinte letöltendő büntetést kapott és legkevesebb két év dutyi volt, de volt, aki öt évet kapott.

Mégsem úszta meg a hírhedt Takszöv-pert az hölgy, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva kimaradt a perből és az ítéletből, mondván pszichés kezelésre szorul. A vádlott így a többi 20 társával ellentétben megúszta, hogy börtönbe küldjék. Pedig O.Mariann esetében nem átírták az igazságügyi szakértők, hogy nincs tudatánál, vagy, hogy beszámíthatatlan. Épp ezért fura a vállalkozó asszony elfelejtődése, ami eddig tartott. A Szegedi Törvényszék ugyanis O.Mariann ügyében lefolytatja a pert csalás és más bűncselekmények miatt, a tárgyalásperig november 4-én indul is. Az eset érdekessége, hogy az ügyben 20 vádlottat már elítélt a biróság a több mint 21 évig tartó eljárásban és mindenki letöltendő büntetést kapott s mivel a bűnszervezet is vádiratban volt így azonnal mindenki ment a dutyiba.
O.Mariann vádlottkimaradása a büntetőperből több mint izgalmas, mert a biróság évekig nem vette észre, hogy ami a per irataiban szerepelt, és megtalálható, hogy a pszichésen rossz állapotban lévő nő, már nem áll kezelés alatt és tulajdonképpen semmi baja nincsen. A biróság ennek ellenére nem vonta felelősségre 2025-ben és hiába jelezte ezt a malőrt több ügyvéd is sem az ügyészség, sem a biróság ezzel valamiért nem foglalkozott nagyon. Mindez több mint érdekes és elgondolkodtató.
Az Esti Újság még 2025-ben a jogerősítélet után megírta, hogy a bíróságnak újra kell indítania az egész eljárást O.Mariann ellen, aki kimaradt az ítéletből és az eljárásból is. Akkor ezen nemkig problémával, vagy malőrrel megkerestük a megyei ügyészséget, akik közölték, a bíróság adhat infromációt az ügyről részletesen.
Persze más furcsaság is történt a híres-hírhedt Takszöv ügyben. Az egyik vádlottat nem értesítették a perről holott ismert volt a külföldi lakcíme. Emiatt részben új eljárás lesz. Azt, hogy mikor nem tudni, mert nyáron kapta meg a per iratait.
O.Mariann vádlott esete azonban több mint bizarr. Szó szerint kimaradt a vádlottak közül, mert a bíróság úgy vélte olyan beteg, hogy nem hallgatható meg, igaz az igazságügyi szakorvosi vélemények alapján sosem volt olyan beteg. Sőt a mai napig fellelhető az igazságügyi szakértői vélemény, hogy az érintett személy bár kezelésre szorul , ettől függetlenül tudatában van a tetteinek és meghallgatható. Mégis kimaradt a perből, sőt igazából a hatóságokat ez nem is zavarta, se a bíróságot, se az ügyészséget. Ezen utóbbi fura esete miatt úgy tudjuk több bejelentés is érkezett mind a bíróságra, mind más szervekhez de mintha mi sem történt volna. Úgy tudjuk pár hónapja a Legfőbb Ügyészséget is tájékoztatták erről a nem hétköznapi esetről, ami jelentősen befolyásolta a jogerősen lezárt pert, hisz egy főszereplő maradt ki a vádlottak közül. Így a tisztességes eljáráshoz való joga is sérült az elítélteknek, nem beszélve az objektív eljárásról, valamint a bíróságokba vetett bizalom is erősen megrendülhetett emiatt a malőr, tévedés vagy felületesség miatt.
A Csonrgád Csanád Vármegyei Ügyészség szóvívője korábbi megkeresésünkre az alábbi választ küldte lapunk megkeresésére.
A megkeresésben érintett ügyben az eljárás felfüggesztéssel érintett vádlott vonatkozásában felhívott tények birtokában van a főügyészség. Tekintettel azonban arra, hogy az ügy bírósági szakban, az ügy további menetéről való döntés a Szegedi Törvényszék hatáskörébe tartozik, ezért a megtett intézkedésekről vagy azok esetleges elmaradásáról a hatályos eljárásjogi szabályokra figyelemmel csak a bíróság adhat tájékoztatást a nyilvánosság számára.-Tisztelettel Dr. Szanka Ferenc, mb. főügyészhelyettes, sajtószóvivő.
Mint arról az Esti Újság 2025. május 24-én beszámolt, a vádlottak többsége esetében jogerős ítélet született a 2000-es évek közepén több mint félszáz takarékszövetkezetnek milliárdos kárt okozó csalási ügyben a Szegedi Ítélőtáblán. A bíróság húsz vádlottat mondott ki bűnösnek bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettében mint tettest, illetve mint bűnsegédet. Más vádlottakat csalás minősített esete miatt marasztalt el a bíróság, s egyes vádlottakat lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal visszaélés, csődbűncselekmény bűntettében is bűnösnek mondtak ki.
( Csákány Tibor)
2026.10.11 16:43:47