Matolcsyt és még hat embert meggyanúsított a magyar FBI
Az Esti Újság úgy tudja hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke Matolcsy György ellen és hat társa ellen és gyanúsítottként ki is hallgatták már az NNI azaz a magyar FBI nyomozói. A rendőrség házkutatásokat tartott és lefoglalások is történtek Matolcsy köreinél. Sőt a Központi Nyomozó Főügyészség is tartott házkutatásokat és lefoglalt fontos bizonyítékokat az MNB több százmilliárdos fura befektetési ügyeiben. Mindez pedig rémisztően hasonlít Jelinekék ügyéhez, akiket a rendőrségi gyanúsításuk után pár nappal a Központi Nyomozó Főügyészség újra begyűjtött és őrizetbe is vettek, majd előzetes kerültek jelenekék, kérdés Matolcsynál is ez lesz a taktika?
Úgy tudjuk hét embert hallgattak ki gyanúsítottként a Nemzeti Nyomozó Irodánál, köztük Matolcsy Györgyöt . Majd a magyar FBI házkutatásokat hajtottak végre és lefoglalások is történtek. A nyomozás hivatali visszaélés miatt folyik nem pedig az MNB-nél eltűnt több százmilliárd forint miatt. Az ügyben még a jegybank új elnöke Varga Mihály tett feljelentést.

Az MNB és az Erste Bank közti fura eset tavasszal azzal robbant ki a botrány, amikor Simor András korábbi jegybankelnök azt nyilatkozta: a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor szerint gyakorlatilag megzsarolták a bankot, és kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. Az Erste jelezte, hogy jogilag megkérdezhető bánásmódnak voltak kitéve, mire az MNB vizsgálatot indított, majd feljelentést is tett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a tavasszal indult nyomozás során az NNI mind az MNB-től, mind az Erste Banktól szerzett be dokumentumokat az üggyel kapcsolatban. A mai napon a nyomozók hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, köztük az MNB volt elnökét.

Mai esemény az is, hogy a Magyar Nemzeti Bankot érintő különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség ma eljárási cselekményeket, köztük kutatást és lefoglalást is végzett. A házkutatások a volt jegybankelnök, Matolcsy György környezetéhez köthető köröknél zajlottak. A KNYF jelezte, hogy az eddigi büntetőeljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.

De ne felejtsük el Jelinekék ügyében ugyanez történt. Az NNI gyanúsított, majd a KNYF őrizetbe vette az érintetteket egy részét, akik közül Jelinek és Szivek előzetes letartóztatásba is került. Így elképzelhető a mostani MNB és Matolcsy ügyben is ez lesz a taktika.

(Csákány Tibor)
2026.09.22 22:10:41
További hírek Belföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!