Úgy tűnik elfogták az Akácfa utcai leszámolás valós elkövetőit
Vasárnap este Csepelen fogták el az Akácfa utcai emberölés két feltételezett elkövetőjét, a 40 éves H. Dávidot és a 48 éves R. Zsoltot. A rendőrség korábban már elfogott egy feltételezett elkövetőt, sőt a fotóját is közzé tették, de róla kiderült nincs köze a mészárláshoz. A BRFK bűnügyi bevetési osztályának tagjai felfegyverkezve, pajzsokkal rontottak a gyanúsítottakra, akik egy csepeli házban bújkálnak. A két gyanúsítottnak esélye sem volt az ellenállásra.
Csepelen egy kertes házban bújkált az a két férfi, akik kivégezték a 36 éves férfit az Akácfa utcában egy szóváltás után. A rendőrség bevetési egysége hajnalban érkezett a két férfihoz, akik nem álltak ellen, nem is akartak szökni, úgy tűnt mintha várnák a nyomozókat és tudták bármikor érkezhetnek a rendőrök.
.
A nyomozók H. Dávidot emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de megtagadta a vallomástételt. Elméletileg ő szúrta szíven a volt bokszolót. Társát R.Zsoltot a rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki, ő beismerte a bűncselekmény elkövetését és vallomást is tett. A BRFK nyomozói mindkét férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a biróság minden bizonnyal el is fog rendelni.

A mostani sikeres elfogásnak volt egy malőrje is, mert a rendőrség korábban R-ZSolt mellett egy másik személyt keresett nagy erőkkel, akit el is fogtak. A férfiről azonban kiderült nincs köze az Akácfa utcai mészárláshoz. De minden jó, ha a vége a jó, hisz meg lett a két elkövető.

A rendőrség még múlthét péntek reggel közölte, hogy aznap 1 óra 40 perc körül két elkövető egy 36 éves férfit bántalmazott az Akácfa utcában. Egyikük megszúrta a férfit, aki a mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen meghalt. Az áldozat korábban ismert bokszoló volt, akit sokan egy tetoválása miatt a környéken csak „Csókos Nyakú” néven ismertek. A volt bokszolót támadója szíven szúrta és esélyt sem adott a túlélésre.

( Csákány Áron )
2026.09.21 17:21:18
További hírek Belföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!