Hűtlen kezelés miatt nyomoz a magyar FBI Orbán Viktor több milliárdos közösségi médiás szerződése miatt
Nyomoz a magyar FBI hűtlen kezelés miatt a volt kormányfő Orbán Viktor közösségi médiás szerződése miatt. A fő gond, hogy úgy fizettek ki 4 milliárd forintot Kaminski Fannynak, hogy a közbeszerzésre nem igazán ügyeltek. Az ügyben sem gyanúsítás, sem egyéb nyomozati cselekmény azaz házkutatás eddig nem történt.
Halad a nyomozás. Befogadta a Miniszterelnökség feljelentését és hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája Orbán Viktor közösségi médiás szerződései miatt, közölte az Országos Rendőr-főkapitányság .

A nyomozás érdekeire való tekintettel többet nem tudni a nyomozásról. Az Esti Újság úgy tudja gyanúsítotti kihallgatás nem történt, s a tanúkat sem kezdték meghallgatni.

MInt közismert a Ruff Bálint vezette Miniszterelnökség azután tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, hogy átvizsgálták a volt miniszterelnök közösségi médiás megjelenéseiről kötött, összesen 4 milliárd forint közpénzt érintő legutóbbi szerződéseket. A közbeszerzési eljárás mellőzésével megbízott cég tulajdonosa az Orbán Viktor sajtótanácsadójaként ismert Kaminski Fanny, ő a legendás magyar író Örkény István unokája. A gyanúsnak vélt cég 44 hónap alatt bruttó 4 milliárd 228 millió 924 ezer 813 forint közpénzt kapott a Kabinetirodától Orbán Viktor közösségi médiás tartalmainak gyártására. Ez a gyakorlatban fényképeket, videókat és néhány oldalas médiafigyelési beszámolót jelentett. Időközben négyszer hosszabbították meg a szerződést, és minden alkalommal emelték a megbízási díjat. Így a legutóbbi módosítás után, tavaly szeptembertől a kezdeti összegnél havi 23 millióval többet, 86 millió 487 ezer forintot fizettek az öt embert foglalkoztató cégnek, miközben a díjemelés ellenére a tartalmi követelmények nem változtak.

Kaminski Fanny szerint a szerződés teljesítésének feltétele volt a napi 24 órás rendelkezésre állás, ami nem alkalmi munkavégzést, hanem folyamatos készenlétet és szükség esetén azonnali reagálást jelentett.

( Nagy Zsolt)
2026.09.02 21:24:14


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!