Előzetesbe kerül a debreceni késelő gyilkos
Meghalt a debreceni késelés egyik áldozata, aki csak 23 éves volt. A hajléktalan gyilkost a rendőrség őrizetbe vette és a bíróság hamarosan elrendeli a támadó előzetes letartóztatását is. A 64 éves kegyetlen gyilkos tette teljesen érthetetlen. Legutoljára idén január végén volt halálos kimenetele késelés Debrecenben, akkor egy 27 éves férfi halt meg.
Nem tudták megmenteni a kórházban annak a 23 éves fiatalnak az életét, akit Debrecenben késeltek meg szombat éjjel. A fiatal férfit egy 64 éves dühöngő férfi szúrta szíven, esélyt nem adva neki az életre. A támadás nemcsak megfontolt de alattomos is volt és aljas. A hajléktalan egyből gyilkolni akart.

A dühöngő 64 éves hajléktalan férfi késsel támadt rá két fiatalra a múzeum parkjában. Az egyiket szíven, a másikat pedig hason szúrta. Az elkövető, a gyilkos tudta mit tesz és a kések használatában is járatos volt. A gyilkos azután támadt rá a két áldozatára , amikor azok rászóltak, hogy ne bántson egy nőt, akit épp vert. Nos a bátor késelő gyilkos aljas tette után elmenekült a helyszínről, két órával később kapták el a rendőrök, akik nagy erőkkel kezdtek a késelő felkutatásába.

A járőrök a kapott személyleírás alapján megkezdték az elkövető keresését. Utcáról utcára jártak, és két órával később megtalálták a 64 éves budapesti férfit, akit megbilincseltek, majd előállítottak a főkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított szóváltásba.-írta debreceni rendőrség .

A hasba szúrt fiatal férfinak még volt annyi ereje, lélekjelenléte, hogy egy közeli dohányboltban kérjen segítséget, ők értesítették a rendőröket. A két megszurkált fiatallal volt harmadik társuk is, ő megúszta a késelést. Ő a szíven szúrt társa mellett maradt, és rászorította a kezét barátja sebére, hogy csillapítsa a vérzést. A szíven szúrt fiatal még életben volt a mentők kiérkezésekor , azonban a kórházban az orvosok erőfeszítései ellenére belehalt a sérüléseibe, míg a hasba szúrt társa stabil állapotban van. A késelő letartóztatásáról a biróság hamarosan dönt és minden bizonnyal a 64 éves gyilkos előzetes letartóztatását elrendelik.

Halálos késelés nem is olyan rég idén január végén történt Debrecenben. Egy debreceni albérletben egy családi , szerelmi konfliktus fajult el. A támadásban egy 27 éves férfi olyan súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

(Csákány Tibor )
2026.08.31 13:00:34


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!