Elkészült a fenékküszöb újra a helikoptereké a főszerep
Rekord idő alatt 15 nap alatt elkészült a fenékküszöb Paks és Dunaszentbenedek között. A katonák több mint 315 métert építettek meg. A honvédség helikopterei pedig újra akcióba indulnak és több mint száz betontömböt helyeznek el a Duna medrébe.
Jelenleg 13 méter a vízmélység Paksnál. A fenékküszöb ma összeér a tervek szerint. A honvédség Dunaszentbenedek felől mintegy 315 méter fenékküszöböt épített ki, 15 nap alatt, ami rekord és dicséretes teljesítmény.

Két héttel a határidő előtt, mára elkészül az első ütem Paksnál, összeér a fenékküszöb a Duna teljes szélességében. 43 ezer m3 kő került eddig beépítésre augusztus 12 óta.A tett az első, a (sok) szó a második.– írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon.

A helyszínen volt a honvédelmi miniszter is, aki bejelentette, hogy 117 követ emelnek be, dobnak be a Duna medrébe a katonai helikopterek.

Jönnek a helikopterek a kockákat elhelyezzük. A nukleáris és energiabiztonság meg van. Senki nem gondolta, hogy 15 nap alatt ezt elérjük, megcsináljuk. Tisztelet mindenkinek, a honvédeknek, a vízügyeseknek, az önkénteseknek és a civileknek, köszönet mindenkinek. A lakosságnak is. Példásra vizsgáztunk összefogásból ismét-mondta Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.

( Csákány Tibor )
2026.08.30 11:33:18


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!