Gőzerővel épül a fenékküszöb
Elkezdődött az ütemezett süllyesztése a Dunán a két darab 80 méteres bárkának. Több honvédségi helikopter is munkába állt a több száz szakember mellett, hogy a Duna vízszintjét megemeljék. Megérkezett közel ötezer tonna kő is az építkezés helyszínére Paksra és Dunaszentbenedekre. A beavatkozás már most látható, hogy sikeres.
Dunakilitiről is elkezdte a honvédség több ezer betonkocka szállítását, ami jól jöhet a Oaksnál és Dunaszentbenedeknél épülő fenékküszöb építéshez. Már a két településen van közel 5 ezer tonna kő is. Sőt 4 db honvédségi helikopter is érkezik a gyors és fontos építkezéshez.

A rohamtempóban készülő fenékküszöb már bólyákkal van kijelölve a Dunan. 5000 tonna kő már megérkezett. A szakemberek mérnek folyamatosan, monitoroznak mindent. Tegnap délután az első bárka és a második is beállításra került a munkája helyszínén.

3 helyen mérjük a vízállást. Mindent monitorozunk, hol lassul a folyó, eljut-e a vízi az erőműhöz. Az első bárkánál azt láttuk az alvízi és belvízi oldalon egy óra alatt, hogy 4 cm vízállás különbség alakult ki , ma reggelre ez már 8 cm. Az erőműnél még ezt nem érzékelik igazán, a vízbeterelésnek oda több időre van szüksége. Ennek a víznek az áramlási sebessége 10-20 cm. Úgy számolunk, hogy 7 óra kell ennek a víznek a torlasztásához. Monitorozunk mindent. Számításaink szerint 7 óra kell, hogy a hidegvízcsatorna érzékelőn is látni lehessen a vízszint megemelkedését. Tudni kell, hogy 2 -4 óránként mérjük a Duna meder állapotát, folyamatosan nézzük a vízáramlást. Nehogy kárt csináljunk. Ha kimosódna a meder nagyobb kárt okoznánk. Az uszályok süllyesztése folyamatban van, vízszivattyúkat használunk, 20 centiméterenként önként süllyesztjük. Majd megint mérünk és megint ellenőrizzük a beavatkozást. -mondta Kovács Gyula, a vízügy szakembere.

Jelenleg 8 szivattyú üzemel és van plusz 8 tartalék. Minden mért módon történik- mondta Magyar Péter, miniszterelnök a munkálatok helyszínén.

Még nem áll a 2 bárka 45 fokos szögben de lassan ezig megtörténik. 8 db 8 méter mély földcsavar már be van építve.Ebből mondhatni 4 db cölöpöt lehet látni, ehhez lesznek az uszályok rögzítve. A kőszállítás felgyorsul. 5000 tonna kő érkezik folyamatosan, ebből 600 tonna már be van deponálva. 150 ezer köbméter lesz beépítve.

Egész éjszaka dolgoztak a szakemberek, az ipari búvárok, a honvédek és az önkéntesek. Kell is a gyors és szorgos munka mert hétfő hajnalra a kritikus szint alá csökkenhet a Duna vízszint. Ezért kell gyorsan tenni mindent . Van még 2 nap és a munkálatok párhuzamosan folynak Pakson és Dunaszentbenedeknél is.Utóbbinál a honvédség ténykedik igen gyorsan és látványosan.

A paksi atomerőmű így nem fog teljesen leállni , sőt a két működő turbina helyett többet is vissza lehet majd kapcsolni a tervek szerint.

( Csákány Áron )
2026.08.15 13:51:50
További hírek Belföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!