Fontos orbáni rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben
A leköszönő Orbán-kormány utolsó intézkedéseinek egyikeként apró, de egyben fontosnak tűnő lehetőséget ad a kormányváltás miatt távozni kényszerülő állami vezetőknek. Megvehetik a telefonjaikat, feltehetőleg kedvezményes áron. Arra nem tér ki a rendelet, hogy ez a számítógépekre, laptopokra, állami autókra is érvényes-e.
Gyorsan módosított az Orbán-kormány az állami vezetői juttatásokról szóló rendeleten, búcsú képp. Így az érintett vezetők az általuk használt mobiltelefonokat megvásárolhatják a megbízatásuk megszűnése esetén. A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent módosítást Orbán Viktor írta alá miniszterelnökként.

Az intézkedés a következő kört érinti:miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, államtitkárok, közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok, valamint az állami vezetőknek nem minősülő miniszteri kabineteket vezető kabinetfőnökök, akikre emiatt külön utal a rendeletmódosítás.

A döntés kedves gesztus. Bár lényegtelennek tűnik de nem az. De valahol egyben megmosolyogtató is, hisz vajon félünk ? Rettegünk attól, hogy mi mennyi fontos sms, és hívás lehet ezen telefonokban, amit jobb, ha nem bojgat senki sem, mert abból lehet gond lenne ? Nem tudjuk de elképzelhető.

( G.M.)
2026.05.02 15:52:05


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!