Megáll az ész drogba kapta a munkabérét egy kőbányai munkás
Na ezt is megéltük. Úgy tűnik már ez is bevett szokás lett, hogy a fizetés drogban történik . A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi , rendszeresen , nos az eredmény eléggé egyértelmű. Őrizetbe vették a munkáltatót a rendőrök, akik feltehetőleg maguk is is csak ámultak az eset elött.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 53 éves férfival szemben, aki az adatok szerint az elmúlt években számos alkalommal adott marihuánát bér helyett vagy munkabér kiegészítésként egy neki dolgozó férfinak, míg máskor azt pénzért árulta az alkalmazottnak.

A kőbányai nyomozók április 3-án reggel ütöttek rajta a feltételezett díler X. kerületi otthonán. A rendőrök lefoglaltak a lakásban bruttó 191 gramm droggyanús növényi törmeléket üvegekben, fóliában és tasakokban, valamint pénzt és a kábítószer porciózására használt simítózáras tasakokat. A gyorsteszt szerint a lefoglalt anyag marihuána, amit szakértő vizsgál majd. Az előzetes adatok szerint a körülbelül 200 adag kábítószer feketepiaci értéke megközelítheti az egymillió forintot.

A BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságán kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki Cs. Istvánt, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Drogtesztje kimutatta a kábítószer-fogyasztást.

Az alkalmazott nem lett gyanúsított, minden bizonnyal segítette is a rendőrök munkáját. Az, hogy egy óra munka hány gramm marihuánát ért nem tudjuk. Mintahogy azt sem a Név ezt, hogy fogja majd elfogadni.

( Csákány Tibor )
2026.04.08 22:23:40


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!