Tiszta kémfilm beinjekciózták az egyik elfogott ukrán pénzszállítót
Egyre érdekesebb információk kerülnek nyilvánosságra a pár hete lekapcsolt ukrán pénzszállító akcióról. Az egyik ukrán biztonsági őrt, aki az ukrán titkosszolgálat egykori tisztje volt és a TEK fogott el, valamivel beinjekciózták a Guardian és az Oschadbank magyar ügyvédje szerint is. Akárcsak egy kémfilmben ! Az ukrán tiszt azonban nem beszélni kezdett , ahogy azt esetleg várták, hanem az eszméletét elvesztette.
Súlyos információkat szellőztetett meg a Guardian lap a Magyarországon elfogott ukrán pénzszállítók-ügyében, akikre a TEK csapott le és foglalta le a több tízmilliárdos pénz és arany konvojt. A magyar hatóságok mint ismeretes a hét ukrán biztonsági őrt, köztük az ukrán titkosszolgálat az SZBU volt tisztjét őrizetbe vették de annyira titkos volt az akció, hogy ügyvédjük sem juthatott be hozzájuk. Sőt az ukrán nagykövet is tétován várta, hogy megtudja hol vannak az ukrán foglyok, információt ő sem kapott hol létükről. Így hallgatták ki a hét személyt, akikről a hivatalos közlemények szerint pénzmosás miatt indult eljárás .Igaz gyanúsított egyik sem lett és ki látott már ilyen bűnügyet, hogy a pénz és arany konvoj tagjai nem gyanúsítottjai a nagyszabású bűnügynek. Az ukrán őrök kihallgatása során ismeretlen anyagot fecskendezett be kényszerrel a hét fogva tartott ukrán Oschadbank-alkalmazott egyikébe, épp a volt SZBU tisztbe, március 5-én.

Mindez pedig olyannak tűnik, mint akárcsak a kémfilmekben, amikor a vallatók a speciális ( igazmondó ) szérum beadása után minden információt kitudnak szedni a lekötözött, megbilincselt célszemélyből. Nos , hogy ilyen szérumot kapott-e a volt SZBU-s tiszt nem tudjuk, de a terv totálisan csődöt mondott. Az ukrán férfi ugyanis eszméletét vesztette, akinél a cukorbetegsége miatt nem a várt hatást érte el a spéci vallató injekció.

Arról a volt SZBU-tisztről van szó, akiről a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok az ő ukrán titkosszolgálati hátterére hivatkozva indítottak egy kémelhárítási vizsgálatot, ami jogi alapot teremtett az ukrán banki konvoj heteken, hónapokon át történő különleges és egyben fura megfigyelésére külföldön is.

Az ukrán pénzszállítók ügyvédje, Horváth Lóránt megerősítette a brit lapnak a Guradian-nak, hogy az injekciót a férfi tiltakozása ellenére adták be neki.

A The Guardian ukrán biztonsági forrásokra hivatkozott a cikkben, akiknek meggyőződése, hogy az injekcióval befecskendezett anyag egy olyan relaxáns volt, amelynek célja az, hogy a kihallgatás során közlékenyebbé tegye az alanyt. A módszert „orosz stílusú” eljárásként jellemezték, amely a KGB-korszak úgynevezett igazságszérumait idézi.

Az Oscsadbank a The Guardiannek megerősítette, hogy az egyik fogva tartott „speciális étrendet és rendszeres gyógyszerszedést igényel”, és hogy a magyar szervek „az orvosi ellátást csak az eszméletvesztést követően biztosították”.

( Csákány Tibor )
2026.03.20 22:27:01


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!