Még sem fog rendet tenni a Mi Hazánk elnöke Kálló településen hiába ígérte
Váratlan fordulat. Megtiltotta a rendőrség a Mi Hazánk Mozgalom és a Bűnvadászok március 28-ra tervezett vonulásos gyűlését Kállón. A rendőrség szerint a demonstráció veszélyeztette volna a helyiek biztonságát. Az ügy előzménye egy fenyegetős, keménykedős, szájkaratézó incidens volt, amire a Mi Hazánk elnöke jelezte ezren mennek rendet tenni a településre.
Az előzményekről Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a videójában úgy fogalmazott: „szamurájkardokkal felszerelkezett bűnözőhordák” támadtak a Nógrád és Pest vármegye határán található, Kálló nevű településen a Mi Hazánk és a Bűnvadászok előre bejelentett, közös utcafórumára március 13-án, pénteken. Erre válaszul azt üzente a pártelnök: „több ezren fogunk visszamenni Kállóra rendet tenni”.

Ennek rendje és módja szerint a demonstrációt március 28-ra hirdették meg a Bűnvadászok, a rendőrség azonban lépett.

A Pásztói Rendőrkapitányság vezetője, mint gyülekezési hatóság, a március 28-án Kálló településre bejelentett vonulásos gyűlést megtiltotta, tekintettel arra, hogy az itt élő lakosságot a gyűlés esetleges engedélyezése közvetlen, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyeztetné – jelentették be a rendőrség honlapján csütörtök este.

Így a beígért rendcsinálás elmarad.

( Csákány T.))
2026.03.19 23:13:48


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!