Pár millióval megúszta a büntetőeljárást a nő verő politikus
Megszüntette a büntetőeljárást az ügyészség a nőverő volt fideszes EP-képviselő Győrffy Balázs ellen. A volt politikust súlyos testi sértéssel gyanúsították de mivel megegyezett a sértettekkel és kártalanította őket, így nem lesz bírói ítélet.
Mint ismeretes és arról az Esti Újság beszámolt januárban hat hónapra felfüggesztette a tavaly előtt három embert bántalmazó Győrffy Balázs fideszes EP-képviselővel szembeni büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. A politikus Győrffy ügyét közvetítői eljárásra utalták, ami azt jelenti, hogy megegyezhet az áldozataival abban, hogy jóvátételt fizet nekik az okozott sérelmekért.

Nos Győrffynek fél éve lett volna arra, hogy megállapodjon a jóvátételről az áldozataival, ez azonban sokkal hamarabb sikerült, a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a közvetítői eljárást lefolytató Budapest Főváros Kormányhivatala arról tájékoztatta őket, hogy a terhelt a bűncselekmények káros következményeit a sértettek és a terhelt között létrejött megállapodásokban jóváhagyott módon jóvátette. Ezért a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a büntető- és a büntetőeljárási törvény kötelező rendelkezései alapján az eljárás megszüntetéséről határozott. A megállapodás részleteiről adatvédelmi okokból nem adtak tájékoztatást.

Úgy tudjuk, hogy a volt fideszes EP-képviselőnek sokba került ez az egyezség. Közel kétmillió forintos jóvátételt fizetett az általa bántalmazott nőnek és két férfinak. De így legalább megúszta a bírósági ítéletet.

Mint az köztudott Győrffy 2024 augusztusában Budapest belvárosában részegen konfliktusba keveredett egy társasággal, amelynek tagjai közül egy nőt és két férfit megütött. Győrffy a női sértettet olyan erővel ütötte meg, hogy nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Az EP képviselő Győrffy az incidens után néhány nappal lemondott európai parlamenti képviselői mandátumáról és kilépett a Fideszből. Az ügyészség súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt indított nyomozást a képviselő ellen. Győrffyt 2024 decemberében hallgatták ki, akkor nem tett vallomást, két hónappal később azonban írásbeli vallomásában beismerte az egyrendbeli súlyos és kétrendbeli könnyű testi sértést.

( Csákány T.)
2026.03.16 23:29:45


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!