Rendőrségi hírek
Amikor a rendőrök megérkeztek, már a csomagtartóban volt a bizonyíték. A tiszakécskei rendőrök egy gyanús kocsit ellenőriztek január 26-án éjfél körül Lakiteleken.
A kerékpárúton parkolt és mellette egy férfi állt, aki az igazoltatás során zavartan viselkedett. Ezenfelül az autó átvizsgálása során a csomagtartóból tehergépkocsi-akkumulátorok kerültek elő. Ekkor a férfi bevallotta, hogy társai a szemben található telephelyről lopják el éppen az akkumulátorokat, és még egy körre visszamentek. A rendőrök megtalálták azt a részt, ahol a férfiak kivágták a drótkerítést, és további akkumulátorok hevertek ott a fűben. A tolvajok viszont már nem voltak a helyszínen, azonosításukat követően jelenleg is keresik őket. A rendőrök őrizetbe vették a 29 éves lajosmizsei férfit.

via Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögött egy szökevény

A Mátészalkai Rendőrkapitányság eljárásába kapcsolódott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának célkörözési egysége a szökésben lévő ököritófülpösi F. Gy. mielőbbi elfogása érdekében.

Terrorcselekmény bűntette miatt a bíróság 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a 49 éves férfit, de nem kezdte meg a letöltését, megszökött a végrehajtás elől. A Nyíregyházi Törvényszék elfogatóparancsa alapján 2025. október óta körözött F. Gy. felkerült a rendőrség top 50 legkeresettebb személye közé.

A szabolcsi nyomozók Dunavarsányban fogták el a szökevényt január 27-én, és a kiszabott szabadságvesztés letöltése érdekében büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

via Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság







2026.01.28 20:27:36


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!