Ha csak egy-egy politikus engedné el magát és beszélne ilyen stílusban, az nem volna olyan nagy baj, hiszen minden pártban van intelligens és bunkó is. A vagdalózás viszont, ma már oda-vissza zajlik és egyre visszataszítóbb minden oldalról azok számára, akik a nemzet és a haza, a hit és a hagyományok pártján állnak. Sem emberség, sem méltóság, sem valamiféle megbékélési szándék nem észlelhető, és ez a tény, mint a járvány, a hétköznapi emberek mindennapjaira is egyre inkább rávetül. Mert a hétköznapi ember nem tud elszakadni a pártoskodás ostoba, és immár otromba megnyilvánulásaitól, mert úgy véli, hogy a harc érte zajlik. És téved! A harc nem a népért van!

Érdemes megvizsgálni, hogy mikor futott vakvágányra a nemzeti oldal stílusa? Hol szakadt meg az a kulturált politizálás, amely azt az érzetet keltette a polgárban, hogy lám, van még párt, amelyik ad a kulturált magatartásformákra, vigyáz mind a saját, mind mások az emberi méltóságára, érthető és őszinte válaszokat ad a felmerült kérdésekre? Már évekkel ezelőtt. És ennek oka volt. A hatalom elvakította a jobboldali médiumok megmondó embereit, akik magas lóról, cseppnyi alázatot sem mutatva, trágár kifejezésekkel fűszerezve mutatták meg ellobbanó hatalmukat, a „nekem mindent szabad” mentalitást. És már a gigerli filmproducer is – aki eddig „adott magára”–, szépen vasalt díszzsebkendőjével, az angol klubbelépővel a zsebében, méltóságát feledve, tőről metszett proliként válaszol az ellenzéki, virtigli autós-prolinak…

A politikai életben is rettentő rosszul reagáltak nagyon fontos kérdésekre, és mintegy lepattintották a sokszor elviselhetetlen ellenzéki nyikhajokat, akik újságírónak képzelve magukat, azt gondolták, hogy nekik mindet szabad. Igaz volt hasonló arcátlan kérdezgető a jobboldalon is.

A mai jobboldali politizálás teljesen átvette a rossz stílust, a méltatlan magatartást és a pökhendi, „ki ha én nem”, önmutogató, hatalommániás, másokat lekezelő viselkedést. Ezzel viszont hatalmas öngólt lő be magának a jobboldal. Hiszen, amikor nagyképűen, a viszonyokat félreismerve próbál politizálni és el-elszólja magát mérgében, akkor alapot ad arra, hogy a baloldal azt vesse a jobboldal szemére, amit ő maga csinál 2010. óta. És itt a legnagyobb baj. Mert ha a jobboldal megőrizte volna, a kellő alázatot, a visszafogottságot, és kiválasztotta volna, hogy mire érdemes és mire nem érdemes reagálni, akkor ma méltósággal háríthatná el a vádaskodást, és kulturáltan vághatna vissza minden baloldali gyűlölködésre. Azonban, ez a lehetőség elment, mert hiába volt a figyelmeztetés, a számos cikk, amelyben a nemzeti méltóságról papoltam, s papolunk néhányan, azokba a saját maguk által felsőnek hitt körökbe nem jutott el a figyelmeztető szó.

Most méltatlankodunk, kikérjük magunknak, anyázunk jobbra-balra, de mindez amolyan szánalmas vergődésnek tűnik. Azokkal az emberekkel pedig, akik a kampányért felelősek immár késő és nem is lehet a helyzeten javítani. Hiszen, nincs a barikádon a nemzeti értelmiség, a KÉSZ, és az egyházakat sem lehet igazán a kormánypártiak közé sorolni. A régi polgári körök is eltűntek, s a mai digitális világ nem alkalmas a választási győzelem kivívására, mert nem személyes kapcsolatok születnek, itt nem lehet – mint a régi polgári körök idején – egy pohár bor mellett megbeszélni a tennivalókat.

Ma retteg a társadalom, gyűlölködik a társadalom, összevesznek családok, sokéves barátságok mennek tönkre, mert a politika, azaz néhány politikus ezt generálja. A félelem, a békétlenség, a gyűlölködés világa az, amelyben ma élni vagyunk kénytelenek – a kampány, a politika miatt, pedig élhetnénk békében, szeretetben és egymás iránti tiszteletben is, ha ismernénk a „béke, a szeretet, az egymás iránti tisztelet” szavak értelmét.

Azt hiszem, hogy ma, egy olyan megrázkódtatásra van szüksége társadalomnak, amely észhez téríti, amelyben újra felismeri az egymásrautaltság szentségét, az alázat és a megbecsülés alapkövetelményét és a hit erejét.

Mert minden politikai oldallal elszaladt a ló, minden politikai oldal megfeledkezett arról, amire felesküdött: a törvények betartásáról és betartatásáról, a magyar nemzet szolgálatáról – és csak a saját érvényesülésének, politikai győzelmének az erőszaktól sem mentes útját járja. Ha pedig bármelyik oldal veszít, azzal a saját szavazóinak árt a legtöbbet. Azoknak, akik ma miattuk és értük gyűlölködnek… az ő irányításukkal. Egyetlen politikai kivétel sincs ebben a pókerben… és vannak helyzetek, amikor az ember már nem húz lapot!

Stoffán György