Előzetesben a komáromi édesanya gyilkosa
Előzetes letartóztatásba került a komáromi gyilkos, aki egy kétgyermekes édesanyát ölt meg pár napja kegyetlen módon. Úgy tudjuk a gyanúsított nem tett vallomást és a rémtett elkövetését is tagadja így az is rejtély egyelőre miért gyilkolta meg a kétgyermekes édesanyát.
Letartóztatta a bíróság azt a 31 éves férfi, aki meggyilkolt egy 32 éves kétgyermekes édesanyát Komáromban. A nő holttestét még csütörtök késő délután találták meg egy komáromi lakásban.

Az igazságügyi orvosszakértő azonnal megállapította, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta. A gyilkos egy ágyneműbe csomagolta a holttestet, majd a ház egyik szobájában talicskába tette. Az elkövető a saját véres ruháját pedig a lakásban hagyta, majd ezután elhagyta a lakást. A rendőrök másnap reggel fogták el. -közölte Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Az elkövető egy eddig be nem azonosított kemény tárggyal bántalmazta a sértettet, elsősorban annak a fejét. Az áldozat a helyszínen meghalt. A gyilkos eszköz pedig még nincs meg, az azonosítása folyamatban van.

A gyanúsított azonban félmunkát végzett, mert a meggyilkolt nőt feltehetőleg elakarta rejteni ezért tette talicskába és tekerte be áldozatát egy lepedővel. Azt, hogy megzavarták-e a rémtette közben vagy meggondolta-e magát a gyanúsított nem tudni, mert nem beszél sem a gyilkosság indítékáról és semmiről sem. A kegyetlen gyilkos vallomást sem tett, sőt tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Így sem világos milyen kapcsolat volt az elkövető és az áldozata között.

Az tény, hogy a rémtett helyszínén rengeteg nyomot és bizonyítékot találtak a rendőrök, ami arra utal, hogy az elkövető megijedhetett tette után.

A bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végleges DNS vizsgálatok eredményére még várni kell úgy tudjuk, ami minden kétséget kizáróan tisztázni fogja, hogy a gyanúsított szerepét.

A kétgyermekes édesanya megölésével gyanúsított férfi eddig nem tett vallomást és a bűncselekmény elkövetését is tagadja.

( Csákány Tibor )
2025.09.29 13:56:17


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!