Szájat ragasztott, fufrut vágott a végén bilincsbe vitték el a napközis tanárnőt
Újabb pedagógus lépett fel nemcsak furán de érthetetlenül is a diákjaival szemben. Az egyiknek beragasztotta a száját, a másiknak a fufruját vágta le a szegedi napközis tanár. A rendőrség közbe lépett és a tankerület is megszüntette a nyugdíjas munkaviszonyát.
Az egyik tanulónak mert sokat beszélt, egyszerűen beragasztotta a száját. De sajnos arra is volt példa, hogy egy kislánynak a frufruját vágta le ollóval a nyugdíjas pedagógus. Fura volt az elmúlt hetekben-mondta az egyik megrendszabályozott gyermek édesapja az Esti Újságnak.

Hallottam miket tett le vagyok döbbenve-mondta egy másik szülő.

Nem értem a napközis tanár tetteit, elkeserítő, főleg itt Szegeden-mondta egy édesanya munkatársunknak.

Az eset még múlt hét pénteken történt. A napközis nyugdíjas tanárt pedig bilincsben vitték el a rendőrök, meg is gyanúsították és kihallgatták.

A nyugdíjas tanárnő beismerte tettét és meg is bánta állítólag.

Persze arra is volt példa, hogy az egymást heccelő gyerekeket azzal fenyegette meg, hogy sniccerrel levágja az ujjukat vagy a nyelvüket.

A rendőrség közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt indított nyomozást a tanítónő ellen. A szegedi tankerület a részletekről a nyomozásra hivatkozva nem árult el semmit. Azt azonban közölték, hogy az eset után az érintett tanitónő jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették.

Az elmúlt hónapokban több intézményben történt olyan eset, ahol a renitens gyerekek száját beragasztották. Legutóbb Zala megyében egy bölcsödében történt hasonló eset.
Pár esetben nyomozás is indult és volt olyan is, hogy befejezték a rendőrök a vizsgálatot, mert nem lehetett bizonyítani ezen eseteket.

( Cs.T.)
2025.09.26 00:31:29


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!