Elhúzódhatnak a CT és MR vizsgálatok
Novembertől a magánszolgáltatók nem, csak az állam végezhet közfinanszírozott CT- és MR-vizsgálatokat. Az OKFŐ folyamatos és biztonságos betegellátást ígér. Az új gépek beüzemelése azonban márciusig is eltarthat, így fennakadások várhatóak a vizsgálatoknál.
Még két évvel ezelőtt fogadta el a parlament azt a rendeletet, miszerint 2024 novemberétől magánszolgáltatók nem, csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat. A céldátumot később kitolták 2025-re, vagyis idén november 1-től lesz érvényben a szabályozás.

Eddig bevett gyakorlat volt, hogy CT- és MR-vizsgálatok egy részét olyan magánszolgáltatók végezték, amelyek szerződésben álltak az állammal, így a vizsgálatokért nem a betegek fizettek a magánszolgáltatóknak, hanem a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). A CT- és MRI-vizsgálatok nagyjából harmadát végezték így magáncégek és kaptak milliárdokat az államtól.

Mindez most jelentősen megváltozik novemberben, amikortól is tb-támogatott képalkotó vizsgálatokat már csak állami intézményekben lehet végezni. Ehhez az állam felvásárolja az összes magánszolgáltatóknál lévő gépet, és újakat is vásárol. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) 30 új CT- és 14 MR-készüléket szerez be, kiegészítve mobil CT- és MR-diagnosztikai egységekkel. A meglévő gépek felújításával, az újak beüzemelésével és egyes gépek felvásárlásával eddig összesen 11,19 milliárd forintot költött az állam.

Az Affidea Magyarország Kft.-től az Országos Kórházi Főigazgatóság 16 gépet már megvásárolt. Ezek közül egy a győri Petz Aladár Kórházban, négy a Honvédkórházban, négy a Péterfy Sándor utcai Kórházban és hét a Manninger Jenő Baleseti Központban található. A nagy diagnosztikai gépek mellett ultrahangot, röntgent és mammográfot is átvettek..

Úgy tudjuk, hogy van olyan magánszolgáltató, amelynél még csak a puhatolozó „érdeklődésig” jutottak a tárgyalások az állammal. Ugyanakkor a legtöbb helyen már nem jegyeznek elő beteget novemberre.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság közleményében azt írja, hogy a vonatkozó jogi szabályozók értelmében 2025. november 1-jén a radiológiai magánszolgáltatók állami finanszírozása megszűnik. Ennek eredményeképpen 6 budapesti és 5 vidéki intézményben a radiológiai szolgáltatásokat a területileg illetékes kórházak veszik át. A felkészülés közel egy éve már megkezdődött, és jelenleg „a folyamat finisében” tartanak. A zavartalan átmenet érdekében a váltás előtti utolsó 10 hétben az Országos Kórházi Főigazgatóság heti rendszerességgel, előre lefektetett munkamenet szerint egyeztet az érintett intézmények vezetőivel és ütemezetten koordinálja és zárja a munkafolyamatokat.
A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a betegellátás folyamatos és biztonságos. Az érintett magánszolgáltatókkal zajló technikai egyeztetések jó ütemben haladnak, az utolsó szakaszban tartanak– tették hozzá.

Az előjegyzésekkel kapcsolatban az OKFŐ azt írta, hogy az intézmények helyi szinten egyeztettek a magánszolgáltatókkal, figyelembe véve főként az informatikai racionalitásokat.

Az érintett helyszínek közül egy kivételével valamennyi esetben 2025. október 1-től az előjegyzési folyamatot az intézmény átveszi, felügyeli, egy helyszínen az átadás november 1-jével történik meg. Az előjegyzések státusza jelenleg rendezett.

A Belügyminisztériumot szerint nincs ok az aggodalomra, mert „az állami átvételt követően a legtöbb esetben a korábbi helyszíneken végzik a vizsgálatokat. A változásokban érintett intézmények – a BM ígérete szerint – helyben tájékoztatják majd a lakosságot a betegútról”. Szerintük „a vizsgálatok elvégzése biztosított”, és az államosítás nyomán nem lesz kevesebb vizsgálat és van elég szakdolgozó is.

A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges szakdolgozói állomány helyben rendelkezésre áll. Az intézmények közötti távleletezés technikai feltételei adottak – tették hozzá. Állítják azt is, hogy nem lesz ellátatlanság, mert minden olyan helyen, ahol a telepítés alatt nincs helyettesítő másik készülék, ott mobil berendezés telepítésével és szükség esetén betegútszervezéssel biztosítják a szükséges vizsgálatokat.

A piacot jól ismerők azonban aggódnak és a betegek is. Sokak szerint hiába vett új gépeket az állam, hogy még több helyen tudjanak fogadni beteget, mert, mire azokat „beüzemelik”, március lesz. Egy MR vagy egy modern CT telepítéséhez speciális épületre van szükség. Ezért átmenetileg, de legalábbis márciusig alaposan megnyúlhatnak az előjegyzési idők, azaz még többet kell várniuk a betegeknek.

(Csákány Tibor )
2025.09.20 00:32:56


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!