Lénárt József magyarországi rabbijelöltnek és Gönczy Bertalan helyi aktivista hozzájárulásának köszönhetően egy ideje újra közös gyülekezők keretében imádkoznak és ünnepelnek, a zsidó temetőben pedig a héber feliratú sírokról egy orientációs tábla elhelyezését tervezik, de az sem kizárt, hogy a jövőben az 1980-as években lerombolt siratóházat is visszaépítik.

Lehet, hogy kevesen tudják, de az ország keleti csücskében található Királyhelmec gazdag és jelentős zsidó múlttal büszkélkedik. Bár a zsidó vallású lakosok száma jócskán száz alatt van, máig vannak a város területén olyan épületek – például a zsinagóga vagy a nyitható, ún. sáto-ros tetővel felszerelt családi házak –, amelyek a kisváros zsidó múltjára utalnak. Ahogy azt Gönczy Bertalan helyi lakos, aktivista lapunknak ottjártunkkor elmondta, a városban az 1940-es évek elején megközelítőleg 1000 zsidó vallású vagy zsidó nemzetiségű élt, ami a népszám-lálás alapján a lakosság jelentős részét képezte.
A második világháború során a zsidó közösség jelentős veszteségeket szenvedett el. Körülbe-lül 975 zsidót deportáltak Auschwitzba, de a háború után csupán 170-en tértek vissza. A visz-szatérő zsidók között voltak, akik a zsinagógát kipucolták, azonban az épület állapota mai napig aggasztó (egy jó ideje a városi önkormányzat tulajdonában van – a szerk. megj.)
– nyilatkozta Gönczy Bertalan azzal, hogy a város északi részén annak idején egy másik zsi-nagóga is állt, de egy villamcsapás következtében leégett, utána pedig elbontották.
„Egyébként hihetetlen, hogy a két zsinagóga a második világháborút és a holokausztot is át-vészelte. Az egyik zsidó lakos, aki túlélte a háborút és az elhurcolást, telefonon elmondta ne-kem, hogy a máig megmaradt zsinagógát a magyar hadsereg lovardának használta, és bizony olyan állapotban volt, hogy a trágya fél méter magasan állt benne. Azt is elmesélte, hogy a parkettát egyházi dokumentumokkal borították be, hogy megvédjék a rongálódástól, melyet a lovak patái okoztak. A helyi zsidóságnak egyébként az is érdekessége volt, hogy mikor 1944-45 derekán nagyjából 175-en visszajöttek, 1948 előtt már újra ötszáz lelke volt a hitközösség-nek. Az akkori Csehszlovákia területén mindössze öt olyan hitközösség volt, amely legalább 500 taggal büszkélkedett. De akik visszajöttek, nem igazán akartak itt maradni, nem érezték magukat biztonságban, ezért először az 1948-as hullám, majd utána az 1968-as hullám során rengetegen Palesztínába vagy az amerikai New Yorkba emigráltak” – tette hozzá Gönczy.
Míg a zsidó temetőben a megdőlt sírok kiegyenesítését és az omladozó falak kijavítását, va-lamint egy információs tábla elhelyezését tervezik, amelyen a sírok leírása szerepelne, addig felmerült a régi siratóház visszaépítése is, amely Gönczy szerint több funkciót is elláthatna.
A sírok leírásait is elhelyezhetnénk benne, de holokauszt emlékműként is szolgálhatna, ahol az áldozatok listáját is feltűntetnénk. A zsinagógában pedig felmerült az ötlet, hogy ha esetleg bérbe vennénk a várostól, akkor egy könyvtárat rendezhetnénk be benne, de kiállításoknak, koncerteknek és egyébk kulturális eseményeknek is helyet biztosíthatna. De mindez egyelőre csak álom, a várossal még semmi konkrétumról nem egyzetünk meg
– tette hozzá Gönczy.
A zsinagóga állapotának javítása érdekében azonban komoly felújítási munkálatokra lenne szükség, hogy az épület megőrizze eredeti állapotát és vonzó legyen a látogatók számára. A tető helyenként beázik, a falak nedvesek. Gönczy Bertalan szerint fontos kihívás, hogy a város nem rendelkezik konkrét tervekkel, és a zsidó közösség létszáma is csökkent, ami megnehezíti a vallási funkciók fenntartását.
A zsidó temető sorsa az elmúlt években Gáti Éva helyi lakos kezében van, aki édesapja példá-ját követve rendszeresen és nagy odafigyeléssel gondozza a sírokat és azok környékét. „Édes-apámat a németek Terezínbe vitték, ahonnan végül megszökött, s majd utána Prágában tele-pedett le és ismerte meg édesanyámat, aki egyébként osztrák volt, magyarul szinte semmit sem tudott. Amikor visszajöttek Királyhelmecre, a temető borzasztó állapotban volt, a kerítések le voltak dőlve, és sok sír elhanyagolt volt. Barátaival együtt nekilátott a temető rendbe-hozatalának. A kommunista időszakban is harcolt a temető rendbehozataláért, és mivel képvi-selő volt, megengedték neki, hogy elvégezze a szükséges munkálatokat. A temető karbantar-tása iránti elkötelezettsége nemcsak a közösség iránti szeretetét tükrözte, hanem a saját csa-ládja iránti tiszteletét is, hiszen sok hozzátartozónk is ott nyugszik” – mesélte kissé megha-tódva Gáti Éva, aki Amerikában élő testvérének és más rokonainak a hozzájárulásával évente többször is lekaszáltatja, rendbe rakatja a temetőt.
A temető gondozását akkor vettem át, amikor édesapám elhunyt. Egyébként több családta-gunk és hozzátartozónk is itt nyugszik, éppen ezért ez a hely mindig is fontos volt számunkra. Nem szégyellem, hogy zsidóként nem gyakoroltam a vallásomat, de ez valószínűleg a szüleim hozzáállásából ered. Édesapám kommunista nézeteket vallott, ami miatt nem érdekelte a val-lás, míg anyukám, aki osztrák származású volt, néha részt vett a templomi szertartásokon, de ez nem volt rendszeres. Az ünnepeket, mint például a böjtöt, csak annyira ünnepeltük, hogy az ételek elkészítése során édesanyám megemlített róluk valamit, de a vallási jelentőségükről soha nem beszéltek. Éppen ezért nagy örömmel tölt el, hogy most, ennyi év után egy rabbijelölt jár Királyhelmecre, akivel közösen imádkozhatunk és tanulhatom mindazt, amiből eddigi életemben kimaradtam
– zárta Gáti Éva, majd végezetül azt is hozzátette, hogy a királyhelmeci zsidó közösség egyre szorosabb összetartásának köszönhetően pozitívan látja a zsidó temető jövőjét: „Bár a közös-ség létszáma kicsi, a fiatalabb generációk is érdeklődnek a zsidó hagyományok iránt, és ez reményt ad a jövőre nézve.”

(Németh Róbert – Új Szó)