Az egyre züllő közéletet pedig, trágársággal, gyűlölködéssel és ostoba megjegyzések százaival lehet ugrásra készen tartani. Megszűnt a kimért, méltóságteljes, ugyanakkor meggyőző, pallérozott és következetes újságírás. Az ok egyszerű. A megrendelőnek sincs igénye jobbra, szebbre, műveltebbre.
Úgy tűnik, végleg letűnt az a kor – mert kihaltak az utolsó mohikánok is –, amelyben igazi hivatás, nyelvművelés és viselkedésminta – nem kézi irányítású, jól fizetett kiszolgáló, véleményformáló személyzet – volt az újságíró. Ma, a politika nyomja rá a bélyegét a médiára is. A proli-politika. Hiszen szabadon lehet „k…vaanyázni”, a keresztény, jobboldali sajtóban is, és sikké vált lefényképezni, mit evett a vendéglőben vagy mit főzött a baráti körben – a politikus. Ez is proli mentalitás.
Ám, ha legalább írni, beszélni tudnának, az igazán nagy élmény volna. Azonban sem szókincsük nincs (egyik oldalon sem!), s azt a keveset is rosszul használják, ami rájuk ragadt. Pedig, a nép nem Arany János-i magaslatokat várna el, csak annyit, hogy az újságíró tanítson, mutasson példát nyelvi szépségeinkből – mert abból ezernyi van… volna, ha el nem felejtettük volna… Ehelyett angol jövevényszavakkal, szlogenekkel tarkított proli előadásokat hallgat a plebsz, és ujjong, mert a saját műveltségének tükrét tartja elé a kedvelt politikus, a „jól megmondta” újságíró.
Név szerint fel lehetne sorolni azokat a kollégákat, akik még tartják a nehéz frontot, akik igyekeznek valamilyen többletet adni az olvasónak, akik nem a gyűlölködésre, a primitívségre építenek, amikor leírnak valamit… és ezek a kollégák nem a fősodorba tartoznak, hiszen oda a régi jó káderektől nem férnek be.
Nincs tehát különbség jobb és baloldali média között, és nincs különbség jobb és baloldali politikus között. Csupán az, hogy mindegyik a másikat utálja, de ezt az utálatot azonos stílusban adja elő. Odamond, jól megmondja, helyre tette, pellengérre állította stb… Az emberi kapcsolatokban is egészen rossz mintává változott a sajtó és a politikusi magatartás, hiszen nem a jót, az esetleg elfogadhatót látja az olvasó a politika iránt érdeklődő, hanem a gyűlölködést, a hatalomféltés és a hatalomvágy összecsapását, a kapzsiság és az irigység harcát, a pénz generálta ocsmánykodást.
Gazdagon, de alacsony szellemi képességekkel nem is lehet többet felmutatni. Mindössze annyit, amennyit Pétert Gábor mutatott fel egykor a feleségének, amikor karácsonyra 20 liter francia parfümöt rendelt a számára… Nos, ebből a mentalitásból és ebből az alapanyagból fejlődött 21. századivá a sajtó és a politika. Hozott anyag, mint az egyszeri szabónál… Az öltöny meg úgy áll belőle, ahogy áll… nem elegáns, de legalább megpróbálta a szabó a legjobbat kihozni, ha nem is sikerült.
Az újságíró és a segédmunkás jut eszembe. A segédmunkás az építkezésen nem váltogatja meg a mondanivalóját, s a kötőszavak sem Goethe-i stílusúak. Ám, ha bemegy egy okmányirodába, ott legalább megpróbál trágárkodás nélkül, szalonképesen beszélni, viselkedni. Az újságírónak az volna a szerepe, hogy tanítson, segítsen a segédmunkásnak ebben a szalonképesebb magatartásban. Ám, nem azt teszi. Jópofáskodik, meg akarja hódítani a segédmunkást, és abban a stílustalanságban, proli módon vagdalózik, ahogy a leejtett téglát vagy az újgazdag megrendelőt szidja a melós. Ezen pedig, jó lenne változtatni, hiszen az elmúlt évek is azt bizonyítják, hogy hiányzik az értelmiség a nemzeti médiából éppen úgy, mint az ellenzékiből. Viszont, legalább ebben nincs mit egymás szemére hányni…

Stoffán György